Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

332 JOGGYAKORLAT. nem kérheti és a perben érvényesített ok alapján bontást többé nem szorgalmazhat. Felperes tehát elveszítette ahhoz való jogát, hogy a perben bontási kérelmet sikerrel érvényesíthessen és kérelme támogatására új tényeket hozzon fel." (1932. IX. 21.) Mint tudjuk, a M. T. K. javaslatának külön általános része nincs, hanem a kötelmi jog szerződésekre vonatkozó szabályai alkalmazandók általában az egyoldalú nyilatkozatokra is. Az M. T. K. jav. 996. §. 1. bekezdésének a szerződési ajánlat értelmezésére vonatkozó szabályának teljesen megfelel a K. P. VII. 1863/1931. sz. döntésben felhívott jogszabály: jognyilatkozatok értelmezésénél szabály, hogy a szerződési ajánlat abban az értelemben veendő és válik hatályossá, amint azt annak a félnek, akihez intézve van, a fennforgó körülmények józan méltatása mellett az élet felfogása szerint értenie kellett. A konkrét esetben tehát az elérendő jutalék megosztására vonatkozólag tett kötelező ígéretet, — minthogy megosztás alatt a köztudatban rendes életfelfogás mellett, ellenkező szándék kifejezett hangoztatása hiányában az egyenlő arányban való osztás értendő, — a jutalék felerészére vonatkozónak értelmezte a Kúria. (1932. IX. 7.) Az ügyleti nyilatkozat fenyegetés címén csak abban az esetben támadható meg, ha a fenyegetés jogellenes. (V. Ö. M. T. K. jav. 1006. §.) A munkaadó jogosítva van a szolgálati és fegyelmi szabályzat alapján alkalmazottja szolgálati ténykedésének megvizsgálása végett a fegyelmi eljárás elrendelésére. Ez annál kevésbbé minősíthető jogellenes fenyegető eszköznek, mert az alkalmazott magatartását épen a szabályoknak megfelelően lefolytatandó fegyelmi eljárás van hivatva tisztázni. Ennek előrebocsátása után nyilvánvalóan helytálló a K. P. II. 5161/1930. sz. azon döntés, amely szerint az alkalmazottnak a szoldálati viszonyból folyó jogairól való lemondása a fegyelmi eljárással való fenyegetés hatása alatt, a függő helyzetben levő fegyelmi választmány elfogult eljárásától való félelemből, kényszerhelyzetben történtnek nem tekinthető. (1932. IX. 21.) A Kúria gyakorlata általában állandósultnak tekinthető a tekintetben, hogy az 5610/1931. M. E. sz. rendelet 14. §-ának helyes értelmezése szerint is 1931. október 17-e előtti időre vonatkozólag az 1923: XXXIX. t.-c. és az ezt hatályában fenntartó 1925: XXXVII. t.-c. a Kúria 33. sz. polgári J. E. értelmében ma is hatályban vannak s igy az 1931. október 17-e előtti időre a késedelem tartamára a késedelmi kártérítés megítélhető, így többek között K. P. VI. 5891/1930. 1932. VIII. 30. P. II. 3342/1930, 1932. IX. 15 Félreértésre adhat tehát okot a K. P. III. 1053/1931. sz. végitélet, amely 1929. december 11-től 5 % kamatot itél meg a rendelkező részben, indoklásában pedig a következőket mondja: „Az 5610/1931. M. E. sz. rendelet 14. §-a értelmében a pénztartozás késedelmes teljesítése esetében a hitelezőt megillető kártérítésről szóló 1923: XXXIX. t -c-nek a ké-