Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 7. szám - Nemzetközi közjog és politikum. Az International Law Association (Nemzetközi Jogi Egyesület) oxfordi XXXVII. kongresszusa

NEMZETKÖZI KÖZJOG ÉS POLITIKUM. 265 azt mondja ki, hogy ellenséges állampolgároknak a másik had­viselő állam területén lévő ingó és ingatlan tulajdonai a saját állampolgárok tulajdonaival azonos védelemben részesüljenek és és magasabb adózásnak, avagy más kényszerítő szabályoknak nincsenek alávetve; az ellenséges területen levő tulajdon keze­lésére — a tulajdonos távollétében — az állam trustee-t — va­gyonfelügyelőt — rendel ki, akinek kötelessége az ellenséges állampolgár tulajdonának a status quoban való megvédése ille­tőleg eladás szüksége esetében a vételárnak a jogosult javára való megőrzése; az idevonatkozó jogviták nemzetközi döntő­bíróság elé tartoznak. III. A konferencia érdemleges munkája mellett figyelemre­méltóak voltak annak a szokásos ünnepi aktusai: bevezető és záróülése, mert ezeken a világ jogászi kitűnőségeinek, egyben pedig az angol közélet és kormány jelességeinek a szájából messzehangzó kijelentések hangzottak el. A megnyitó ülésen Whitman (Amerikai Egyesült Államok), La Pradelle tanár (Franciaország,) Bussche-Haddeshausen (Német­ország) és del Vecchio tanár (Olaszország) nagyszabású beszédei után az Egyesület újonnan megválasztott elnöke, Lord Blanesburgh mondott megnyitót. Ha a rombolás mai fegyvereivel — úgy­mond — újabb háború szakadna ránk, a civilizáció nem állhatna ellent ennek a szerencsétlenségnek és az őskor vadságába sü~ lyednénk vissza. Ennek felismerésére adott újabb lendületet a nemzetközi jog művelőinek. A túlzásba vitt, elzárkózó naciona­lizmus világszerte gazdasági romlást eredményezett: egy nemzet szenvedése másokét vonja maga után, fel kell tehát végre ismer­nünk, hogy a nemzetek ma már nem lehetnek mindenben önállóak, de egymással egybe kell kapcsolódniok a nemzetközi összmü­ködésben. Beszédét azzal fejezte be, hogy a világrendjét a há­borús adósságok és jóvátételek rendezése nélkül helyreállítani nem lehet, vámfalakat pedig sürgősen le kell bontani. Ezután Sír John Simon angol külügyminiszter szólalt fel. Elkövetkezett az ideje annak — mondotta - hogy az igazi nemzetközi béke kiépítésén dolgozzunk; ma már praktikus jelentősége van annak a gondolatnak, hogy a világ polgárai legyünk. A civilizáció fenn­maradása akkor remélhető, ha a békeszerető emberek fegyel­mezettsége és józansága el tudja fojtani a háború rémével való kísérletezéseket. Hasonló békeszerető és a világ nemzeteinek összefogását sürgető kijelentések hangzottak el a záróülésen és a búcsú­ebéden, amelyeken Lord Blanesburgh, Sir John Simon angol külügyminiszter, La Pradelle, Nagy Emil és mások voltak a szónokok. Dr. Király Ferenc-

Next

/
Thumbnails
Contents