Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 7. szám - Nemzetközi közjog és politikum. Az International Law Association (Nemzetközi Jogi Egyesület) oxfordi XXXVII. kongresszusa
264 Dr. KIRÁLY FERENC. pénzügyi egyezményéből vont le. Ma a háború már nem csupán a hadviselő államok ügye, amelyek mellett szigorú pártatlansággal felsorakoznak a semleges államok. Az új koncepció az, hogy két állam háborúja az egész világ ügye. A semlegességre vonatkozó egyezménytervezetek ezért szerinte ellentétben állanak a háborúra vonatkozó és a világháború óta kifejlődött új felfogással. Arra kérte a konferenciát, hogy idejétmulta elvek továbbfejlesztésével ne támogassa az elavult orthodox háborús szabályokat. A javasolt egyezménytervezetek Brierley szerint még a XIX. század mentalitásában mozognak, az International Law Associationnak azonban a jövő fejlődési irányait kell tekintetbe vennie. Dr. Barátidon (Genf), Whitman (New-York), Dr. Wegner (Breslau), Llewfíllyn-Jones angol képviselő. Dr. Jansen (Amszterdam), Mac Nair prpfesszor (Cambridge) és mások felszólalása után, amelyet nagyobbrészt szintén antiszociálisaknak és reakcionáriusoknak jelölték meg az egyezménytervezeteket, a konferencia a szárazföldi semlegesség kérdésével foglalkozó egyezménytervezetet visszautalta az illetékes bizottsághoz. Hosszú vita után ugyanez lett a sorsa a tengeri hadviselés mellett fennálló semlegesség kérdéseire kiterjedő egyezménynek is ; az illetékes bizottságot pedig külön is felkérték annak a kérdésnek vizsgálatára, hogy milyen eljárás útján lehetne eldönteni, vájjon valamely adott esetben igazságos, illetve igazságtalan háború folyik-e. Kívánatosnak találták egyúttal a ma létező paktumokból megállapítható és idevonatkozó jogszabályok összefoglalását és ezek alapján a háborút nem viselő felek magatartásának körvonalazását egy esetleges háborúnál. A háború a magánjogi szerződésekre való hatásait vizsgáló bizottság a New-Yorkban tartott harminchatodik konferencia által elfogadott jogszabályok végleges szövegét terjesztette be, amihez kiegészítésül újabb jogszabályokat javasolt a biztosítási ügyletekre, az ipari, irodalmi és művészeti tulajdonra, jogoknak semlegesekre való átruházására, jogviszonyoknak megszűnése avagy felfüggesztése esetében a kártéritő jognak kizárására, a kamatfizetési kötelezettségre és az időszámításra vonatkozólag. E bizottság Vaughan Williams elnöklete és Dickson előadói közreműködése mellett működött. A konferencia Vaughan Williams elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vévén a magyar csoport által benyújtott indítványt is, a javasolt új jogszabályok nagyobbrészét elfogadta, a biztosítási jogi matériának azonban, mely egyöntetű helyesléssel valamennyi állam részéről nem találkozott, újból való megszövegezését határozta el. E tekintetben a konferencia kívánatosnak találta, hogy a biztosítási szerződések hatálya a háború alatt is lehetőség szerint fennmaradjon. A háborúnak az ellenséges tulajdonra vonatkozó joghatásait elemző bizottság Witenberg elnök és Sieveking előadó aláírása mellett nyújtott be egyezménytervezetet, amely lényegileg