Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 3-4. szám - Adalékok a XVIII. század megyei büntető eljárásához

SZEMLE. 155 intézménynek áldásaira. Támogassunk a kart a késő jövőben, de lássuk meg azt is, ami szemünk előtt van. Az az alap, amelyre most ez intéz­ményt vezetői most helyezték, reménység ugyan egy távoli jövőre, de nem kenyér a jelenben. Pedig most van kenyérre szükség! * • — A Budapesti Ügyvédi Kamara jelentéséből. «Az 1931. évi XXVI. tc.-ben foglalt felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletek már meg­hozatalukkor is a törvényesség attribútumával felruházottakként jelent­keztek ugyan, de ezek közül is igen sok a gyorsütemű, nem ritkán kapkodó rendeleti jogszabályalkotás elkerülhetetlen hibáiban szenvedett. A magánjogokat súlyosan érintő jogszabályoknak a nyilvánosság kizárá­sával történő előkészítése, változó tömeghangulatok előtt gyors be­hódolást jelentő jogszabályok létesítése a jogalkotás színvonalának kétség­telen leszállását jelenti. A magánjogok érvényesítésének közigazgatás jogi szabályokkal történő megszorítása, sőt néha ezek érvényesítésének megszüntetése a rendeleti jogalkotás kísérő jelenségeiként számos esetben volt megállapítható . . . Ily körülmények között nem csodál­ható, hogy a szükségrendeletek útján szabályozott jogviszonyok köré­ben a legnagyobb jogbizonytalanság uralkodik.)) «A magyar ügyvédség mindenekelőtt az őt megillető jogos munka­területek megszerzéséért folytat szívós, meg nem alkuvó küzdelmet . . . Szomorúsággal kell azonban megállapítanunk, hogy amíg ezirányú törekvéseit semmi vagy nagyon kevés siker kísérte, az életbelépett igazságügyi törvényalkotások és rendeletek, megmaradt szerény munka­állományunkat is lényegesen csökkentették ... A Te., az illetékfeleme­lések, az adósvédelmi eljárási korlátozások, a földteherrendezésekről szóló rendelkezések a különben is gyér ügyvédi keresetek alig felbecsül­hető súlyos elapadását jelentették)). «A forgalmi élet elapadása, a hitélet megbénulása, a hosszan­tartó gazdasági válság, a munkanélküliség terjedése a kar tőkehiányos­sága olyan állapotokat teremtett, hogy karunkban egyre nagyobb rétegeket kezdett ki a teljes exisztencia-elpusztulás veszedelme. Házbér­nemfizetés miatti kilakoltatások, árverések, csődkérések a kar tagjai ellen, ijesztő számmal szaporodnak. Öngyilkosaink szomorú statisztikája is emelkedik. A segítséggel tovább várni vétkes és helyre nem hozható késedelmet jelentene.» «Szükségesnek tartjuk az alsófokú közigazgatási bíróságok régóta várt megalkotását.» «A közigazgatási bíráskodás mai rendszere már nem elégítheti ki a közönség érdekeit. Közigazgatási bíróságunk túl van terhelve ; jurisz­dikciója hovatovább teljesen a közjogi viták irányában szélesedik ki: a közönség magánjogi jellegű érdeksérelmei teljesen bagatellizálódnak, évekig eltart, míg egy-egy az érdekeltekre igen nagyfontosságú panasz elbírálására kerül. Az alsófokú közigazgatási bíráskodás intézményesí­tése érdeke közigazgatási bíróságunknak és különösen érdeke jogkereső közönségünknek is.» 10a*

Next

/
Thumbnails
Contents