Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám - A halál mint büntetés

394 ALFÖLDY EDE. Akármilyen véleményünk legyen a halálbüntetésről, nem találhat helyeslésre az a befolyás, amely a törvény alapján ugyan, de a tisztánlátás legelemibb biztosítékai nélkül, a felelőtlenség fellegvárából zúdul a törvényhozásra és az igazságszolgáltatásra. Azok a törvényes intézmények, amelyek rést ütnek az emberi élet sérthetetlenségének az elvén és a nagy közönség mentalitásában az igazoltság leple alatt szörnyűségekké fajulhatnak, messze esnek a törvény céljától és a borzalmak kiirtása helyett azok tenyésztését eredményezhetik. Az abolició ellen újabb időkben diadalmasan lobogtatják azt a kétségtelen tényt, amely szerint a halálbüntetésnek igen tekintélyes ellenzői is a forradalmi idők hatása alatt belátták tévedésüket és megtért bűnösökként borultak az ellentábor karjaiba. Nálunk is előfordult, hogy egyik díszes állásban levő kiváló kriminálistánk akkoriban, amidőn a halálbüntetések napirenden voltak, akként nyilatkozott, hogy ő is az abolició híve volt, de tévedett és belátja, hogy a halálbüntetés szükséges és hasznos intézmény. Hát igen, fölháborodásában, haragjában, vagy ijedtségében nemcsak az egyén, hanem a társadalom is könnyen sodródik olyan lelkiállapotba, amelyben hóhér után kiált, vagy maga nyúl fegyverhez, de éppen itt a bökkenő, hogy lehet-e helyes az a gondolat, vagy cselekedet, amely körül elapadt, vagy legalább is megritkult az elfogulatlanság, az érdektelenség légköre? A konoksággal határos következetesség természetesen nem tartozik a követésre méltó erkölcsi és szellemi tulajdonságok közé, de az alkalmi állásfoglalás, vagy álláspontváltoztatás még kevésbbé tarthat számot az apostoli címre. Az alkalmi pálfordulás figyelmen kívül hagyja azt az elemi szempontot, amely szerint az elfogulatlanságra kedvezőtlen idők nem alkalmasak világnézeti álláspont változtatására, és akik ilyenkor válnak hűtlenekké régi elveikhez, azok egyszer mindenesetre tévedtek, csak az nem bizonyos, hogy mikor, mert egyik álláspontjuk sem hordja magán a mélyreható és széleskörű elgondolások ismertető jeleit. Arról lehet vitatkozni, hogy a társadalom védelme és az emberi élet biztonsága szempontjából az elrettentés intézménye szükséges és hasznos-e, de az bizonyára vitán felül áll, hogy a bűnözés megelőzése legalább egy fokkal hathatósabb és értékesebb védelmi eszköz, mint az elrettentést célzó megtorlás, amely már bekövetkezett bűntényt is föltételez. A midőn tehát a megelőzés és a megtorlás útjai egymást keresztezik, az utóbbinak háttérbe kell szorulnia.