Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám - A halál mint büntetés

A HALÁL MINT BÜNTETÉS. 395 Jól tudjuk, hogy az érzelgősség, az elpuhultság, a pipogyaság nem tartozik az egészség, az életképesség, a haladás föltételei közé, de ezeket a föltételeket az ellenkező végletben is hiába keressük és ennélfogva a szelídlelküségnek, az érzések finomodásának, az emberséges gondolkozásnak intézményes termelése még távolról sem jelenti a gyámoltalanság trónraültetését, hanem minden fegyveres hatalomnál erőteljesebben csökkenti azokat a veszedelmeket, amelyek a vadságnak, az eldurvultságnak, a lelki Ínségnek a nyomában járnak. Képzelhető-e nagyobb életbiztonság, mint olyan társadalom, amelyben hagyományossá válik és az ember minden idegszálában átitatódik az élet föltétlen sérthetetlenségének a mentalitása. Ez a mentalitás természetesen nem alakulhat ki máról holnapra, és kialakulásának egyik legfőbb akadálya azokban a törvényes intézményekben rejlik, amelyek a legfőbb tekintély súlyával juttatják kifejezésre azt, hogy az élet sérthetetlenségének a szabálya is megtűri a kivételt és ezzel az állásponttal teret nyit a lelkiismeretek tágulásának. Nemcsak a halálbüntetés intézménye, hanem ennek a büntetésnek nem a végsőkig korlátozott alkalmazása is edző hatást gyakorol a vérengzési hajlamokra, holott éppen ellenkezően ezeknek a hajlamoknak a leszerelése volna a cél. Olyan légkör, amelyből a vérengzési hajlamok éltető elemei a lehetőségig el vannak takarítva, többet használ az életbiztonság céljának, mint az elrettentés pergőtüze. A pillanatnyi hatások szempontjából az elrettentés mellőzhetetlennek mutatkozhatik, de ha az életképesség mérlegelésénél a maradandó eredményeket is latbavetjük, meggyőződhetünk, hogy a halálbüntetés mennyire demoralizál azzal, hogy az emberölés hatósági kezelésben mintegy szalonképességre tesz szert. A hivatalos borzalmak közül a halálbüntetésen kívül különösen a testi fenyíték és a kínvallatás szokása akadályozza leginkább annak a magasabbrendü mentalitásnak a kifejlődését, amelynél az életbiztonságnak jobb őre nem létezhetik. A gyermeki rakoncátlanság megfékezésére és a bujkáló bűnök napfényre hozására csak a tanulatlanság, a szellemi szegénység és a lelki durvaság nem talál alkalmasabb módszert a testi fenyítéknél és a kínvallatásnál. Annak következtében, hogy a testi fenyítéket és a kínvallatást a közvélemény jóakaratú elnézésben részesíti és ritkán ítéli el őszintén, az atrocitások polgárjogot nyertek és fölöslegessé tesz-