Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám - A halál mint büntetés

A HALÁL MINT BÜNTETÉS. 393 farkasszemet nézhetnek és életükkel vagy mások életével játszhatnak. Ezekre a vérszag olyan hatást gyakorol, mint az éjjeli lepkékre a gyertyaláng. A halálbüntetés eltörlése és mellőzése nem az ö érdekeiket szolgálja és nem az ö érzelmeiket dédelgeti, hanem üdítő italforrásukat apasztja. A halálbüntetés intézménye az ember eszmevilágában olyan utakat váj, amelyeken az emberi élet kioltására vonatkozó gondolatok szabadon közlekedhetnek. Ezek a gondolatok a halálbüntetés végrehajtásának a törvényes eszköze körül röpködnek és arról tanúskodnak, hogy egyesek miképpen gyakorolnák az igazságszolgáltatást, ha ez hatáskörükbe tartoznék. «Ezt én fölakasztatnám. » «Az ilyen embert fel kellene akasztani». «Fölköttetném az első fára». «Miért nem akasztják fel ezeket ?» stb. Ilyen és ezekhez hasonló nyilatkozatok közkedveltek és azt az ősemberi vadságot tükröztetik vissza, amely létfenntartási ösztönből keletkezett, de azután öncélú ölésivággyá torzult. Az ösztönök mélyén lappangó vérszomjat a kulturális haladás akként finomította, hogy többnyire csak kiszólásokban keres kielégülést és ezek a kiszólások is az igazságszolgáltatás sugalmazására szorítkoznak. A finomult ölési vágy az igazságszolgáltatás mögé bújik és ennek előretolásával felelőtlenül igyekszik célhoz jutni. A halálbüntetéssel dobálódzó kiszólások, amelyek túlságosan gyakran komolyak szoktak lenni, a legtöbb esetben inkább kegyetlenkedési hajlamra, mint egészséges igazságszeretetre vezethetők vissza. Szerencse, hogy azok, akik elméletben derüre-borura, minden teketória nélkül szoktak halálos ítéleteket kimondani, ritkán válnak a bírói hatalom részeseivé és még nagyobb szerencse, hogy a bírói széknek olyan komolyító és szelídítő hatása van, hogy például még azok az esküdtbírák is, akik a magánéletben mint véresszájúak ismeretesek, az esküdtbírósági székben ugyancsak meggondolják a dolgot, mielőtt halálbüntetéssel járó bűnösség megállapítására szavaznának. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy az elméletben gyakorolt drákói kegyetlenség egészen ártalmatlan. A törvényhozás és az igazságszolgáltatás nem vonhatja -íki magát teljesen és mindég a közhangulat szertelenségeinek a hatása alul és ez a hatás annál veszedelmesebb, mert bekövetkezése nem szokott szemlátomást és kézzelfoghatóan történni. A nagyközönségnek az a mentalitása is, amely törvényes intézményből nőtt ki és annak a képére teremtődött, elfajulhat és kártékony hullámokat zúdíthat vissza eredetére.