Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám - A halál mint büntetés

392 ALFÖLDY EDE. nek minél magasabb értékelésétől és minél nagyobb megbecsülésétől függ. Minél nagyobb tért hódít a közvéleményben az emberi élet értékének minden más érték fölé helyezése és az élet föltétlen megbecsülésének a szükségessége, annál kevesebb és annál gyöngébb rugói maradnak azoknak az indulatoknak, amelyek az emberi élet ellen elkövetett merényletek előidézői szoktak lenni. Minden fegyveres hatalomnál és minden drákói szigorúságnál nagyobb életbiztonságot nyújthat annak a közszellemnek az ápolása, amely az emberi élet kioltását semmi körülmények között sem tartja megengedhetőnek és indokoltnak. A törvénynek és a hivatalos eljárásnak a nevelő hatása sokkal lassabban szokott megnyilvánulni, mint az azokban néha rejtőző rossz példaadás, amelynek már a látszata is okul vagy ürügyül szolgálhat a lelkiismeret ébredésének az elmaradására. A halálbüntetés intézménye azt az álláspontot juttatja kifejezésre, hogy létezhetnek olyan körülmények és alakulhatnak olyan helyzetek, amelyekben az emberi élet kioltása elkerülhetetlenül szükséges, tehát indokolt. Ez az álláspont elsősorban rést tör az emberi élet föltétlen sérthetetlenségének az elvén és így az egyén arra a meggyőződésre juthat, hogy ha néha a társadalom sem tud magán másképpen segíteni, akkor ő is belekerülhet olyan helyzetbe, amelyből — megítélése szerint — csak másnak halála utján és élete árán szabadulhat ki. Az egyén lelkiismeretének ez az elaltatása annál nagyobb mérveket ölthet, minél kevesebb önfegyelmet ezen a téren a társadalom gyakorol. A félelem, a harag, a bosszú még társadalmi megnyilvánulás alakjában sem jó tanácsadó és könnyen válhat veszedelmessé éppen azokra az érdekekre nézve, amelyeknek a megvédelmezését célozza. Az emberi hatalom lehetőségei végesek és az egekig nyúló szuronyerdő sem képes ioo %-nyi élet- és vagyonbiztonságot nyújtani. Ha erről megfeledkezünk és a védekezést a túlságba visszük, ahhoz az örvényhez jutunk vissza, amelytől menekülni akartunk. Az elrettentésnek legkevésbbé azokra van hatása, akik ellen leginkább irányul és többnyire csak azokat a lágyszívüeket ejti borzalomba, akik még jutalomért sem volnának képesek rémtettet elkövetni, ellenben a kegyetlenkedésre hajlamosakat az elrettentés rendszabályainak az alkalmazása egyenesen vérengzésre ingerli. A gyilkos urak, akik tudvalevően nem a félszeg humanisták soraiból szoktak kikerülni, éppen akkor vannak elemükben, ha a halállal