Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9-10. szám - Az ügyvédi közmegbizatások rendezése

SZÉKFOGLALÓ BESZÉD. egyaránt. Nem Faust-szerű, a tudománytól megcsömörlött, tudós pesszimista; nem is a famulus Wágner-szerű öntelt, felületes sarlatán optimista, hanem a világ gyakorlati bölcse. A megemésztett és mindig gyarapított tudásnak, életismeretnek haladó, egyensúlyozott életmestere, okos embere, aki az elmélet hégeli ködéit elkerüli; a tudomány igazi kincseit ellenben nemcsak összegyűjti, hanem önmagában átélésekkel alaposan feldolgozza és az élet részére bölcsen értékesíti; aki előtt a szellemi világ kapuja mindig nyitva van, de az élet köveiben sem botlik meg; aki nem rohan, de mindig halad, s így soha el nem marad: s aki csak így lehet a mult értékeinek talaján a jelennek jó. igaz bírája, a jövő előkészítője, irányítója. A bíró álljon plátói értelemben a törvény fölött. Ami nem jelenti a törvény semmibe vevését, a bírói eskü ellen való tiszteletlenséget, hanem azt, hogy a bíró lelke — az örök igazságnak, a jóság, méltányosság, józan emberszeretetnek benne égő erkölcsi normáitól vezettetve — a kevesebbet: a törvénvnek J lelkét, szellemét is magában egyesíti; ezért is képes a törvénynek elvont néma lelkét a konkrétumban életre kelteni, alakba önteni. Művész legyen a bíró, aki léleklátó értelemmel, képzelemmel az összerű esetet átélve feltámasztja, s benne az anyagi igazság jellemző adatait, jegyeit, alkotó elemeit felismeri, egységgé teremti; a mellékest, a közömböst elveti, az élő lényeget művészileg konzerválja, a fossiliákat pedig eltemeti. Ha erre példa kell, jobbat el sem képzelhetek, mint Excellenciás Elnökünknek Vargha Ferenc Okegyelmességéről elmondott gyönyörű essay-je, vagy akár a mai klasszikus értékelései. A bíróban én szívesen látom a léleklátásnak — elemzésnek, a nyíltszívű derűnek, a lelki egyensúlynak, a biblikus egyszerűségnek, az igazság ihletének, a magyar vér, faj, hagyomány-történet, remények, a magyar géniusz gyermekének tulajdonságait, mert a magyar jogrend zavarait csak ezek segélyével rendezheti, szelleme csak ezek szárnyán lebeghet annak háborgó vizei fölött, csak így terjesztheti az igazság világosságát, csak így lehet a tömegek — a: senki lölött az a nagy valaki, aki a jogrend, a béke őre. A bíró nem lehet a világ alvója, elvonult remetéje; mert az élet legéberebb lelkiismeretének kell lennie, aki lát, megért, értékel; de az életküzdelemben nem üvölthet az élet farkasaival, a tömegbe nem keveredik, mert sárnak őt érintenie nem szabad. Nem törődhetik sem a népszerűséggel, sem az ellenkezőjével, mert igazságérzete, méltányossága mindeneket egybefog, és nincsen válogatás ő előtte. 27*