Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9-10. szám - Az ügyvédi közmegbizatások rendezése

40(> Df MAGYAR ISTVÁN. részesültek, - - hogy mától fogva ez a klasszikus mérték az itt elérhető dicsőség ormát jelentheti minden felfelé törő magyar bíró részére, akiben van lelki képesség és vágy a sic itur ad astra útján erre az oromra feljuthatni. Onagyméltósága a művész alkotóképességével az én lelkem értékvalóságait kereste és a gyarló mellékességek figyelmen kívül hagyásával lendületes, de határozott vonásokkal meg is rajzolta azokat úgy, hogy én gyarlóságom tudatában — a kegyelmes művésznek csak hódolok, meghajlom lélekbelátó szeme előtt, amely a belső tüzek, fények mélyére hatol s kavargásuk nélkül egységes lelki képet nyújt jutalmul a jelennek, biztatásul a jövőnek. Főméltóságú Kúria! Kegyelmes Elnök Úr! Engedjék meg nekem, a búcsúzó távozónak, hogy azokról a belső tüzekről, fényekről, kavargásuk belső küzdelmeiről egypár tételben őszinte vallomást tegyek; hogy kivételesen egyszer szó legyen itt arról is, mi is megy végbe abban a bírói lélekben addig, amíg méltóvá válik arra, hogy az ország legilletékesebb bírói művész-kritikusának elfogadható modellje lehessen. Mikor én 1914 elején idejöttem, tisztában voltam azzal, mi a teendőm. Anyagi, alaki jogi, bírói gyakorlati ismereteimben megbízhattam. Hisz jogtanár voltam és 20 évig a kir. ügyészségnek nem utolsó sorban küzdő harcosa, aki meggyőződéséért szóval, tollal harcolt, s elméleti tanulmányairól is bőven számot adott. De egytől mégis féltem: vájjon mennyiségilegminőségileg megfelelek-e én majd annak a magas mértéknek, amelyre mi fiatalon káprázva tekintettünk föl? És vájjon az ezeréves ősi tőből fakadt magyar bírói kultúra nemes, előkelő, nagy stílusságához meg lesznek-e azok a lelki értékeim, érzékeim, megsejtéseim, amelyek nélkül az ember csak napszámos és soha nem juthat az igazi, a nagyszabású bírói szellemek világába. Aggodalmaimra végeredményként a választ Oexcellentiája, a Kegyelmes Elnök, szinte túlkegyes mértékben, már megadta. Én pedig megmondom, hogy erre a fölötte megtisztelő elnöki válaszra, megállapításra, — amelynél nagyobb lelki kitüntetés engem nem érhet — hogyan váltam én ha nem is érdemessé, de legalább alkalmassá ? Bírói első vezéréletelvemet kifejezi az a gyakorlatilag híven követett felfogásom, hogy a bírónak sokat kell tudnia és még többet tanulnia. Az igazi jó bíró tudós és állandó tanítvány