Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról

140 JOGGYAKORLAT. becsületügyi szabályai szerint a becsületbíróság a feleket meghatározott egyezség elfogadására kötelezheti azzal a hatállyal, hogy az egyezséget el nem fogadó fél az egyesületből kizártnak tekintendő. Az alapszabálynak ez a rendelkezése az egyesület becsületbíróságát feltételes kizárásra jogosítja fel. Igaz, hogy a feltételes kizárás általában hatálytalan, mert a feltétel bekövetkeztének kérdése különböző értelmezés tárgya lehet s így az iíy kizáró határozat tartalma nem határozott. A jelen esetben ilven bizonytalanság nincsen, mert a becsületbíróság szószerint meghatározta az elfogadandó egyezség szövegét; az pedig, hogy a fél azt elfogadta-e vagy sem a meghatározott időn belül, minden kétséget kizáróan megállapítható. Ennélfogva az ilyen feltételes kizárás érvényes. A Reichsgericht ezt az álláspontot magáévá tette és a felülvizsgálatot elutasította. (Leipziger Zeitschrift für deutsches Recht, 1930 március 115.) 3. A «kis~olgálási díj)) lefoglalása. A pincér házasságon kívül született gyermeke javára a tartás behajtása végett vezetett végrehajtás során lefoglalták a pincérnek gazdájától: a szállodatulajdonostól járó bérét. A végrehajtás további folyamán a szállodatulajdonos megtagadta a fizetést. Hivatkozott arra, hogy a pincér javadalmazása abból áll, hogy az ételeket és italokat meghatározott áron veszi át a tulajdonostól és a maga számlájára adja el a vendégeknek. A vételárkülönbözetben rejlő kiszolgálási díj (Bedienungsgeld) pedig nem munkabér, hanem a pincérnek, mint önálló vállalkozónak a keresménye. De még ha van is szolgálati viszony közte és a pincér között, és ki is lehetne abból indulni, hogy a különbözet eredetileg a tulajdonost illette, kétségtelen, hogy erre való jogát a foglalás előtt a pincérre ruházta át, akivel olyan megállapodása volt, hogy a vételárfelesleget megtarthassa. A tulajdonos tehát nem adósa a végrehajtást szenvedőnek. Jadesohn breslaui bíró a Leipziger Zeitschriftben (1930 március 1.) foglalkozik az esettel, és arra az eredményre jut, hogy a tulajdonos a végrehajtást szenvedő adósának tekintendő, mert a borravaló (?) beszedésére a pincérnek adott felhatalmazás csupán a teljesítésnek egy módja a pincérrel szemben, aki a szolgálati viszony alapján a tulajdonostól munkabért követelhet. Minthogy pedig a lefoglaló rendelvény vételétől kezdve az adós többé nem teljesíthet, az adott felhatalmazást a tulajdonos visszavonni és a pincértől a beszedett pénzek átadását követelni köteles. Ha ezt nem teszi, a « kétszeri fizetés» jogkövetkezményei beállanak és a tulajdonos a vételárfeleslegnek megfelelő százalékokat a végrehajtást szenvedő hitelezőjének megfizetni tartozik.