Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról
JOGGYAKORLAT. ilyen esetekben a hitelező a kézbesítés sikertelenségéről ugyancsak átvételi elismervényes levelezőlapon értesítendő s a hitelező újabb bejelentéséig az ügy szünetel. A hitelező tehát csak azokban az esetekben tartoznék a perfelvételi határnapon megjelenni, amikor az ellenmondásnak kellő időben befutásáról a fentemlített bírósági értesítést megkapta. A tömegnapok túlzsúfoltságán nézetem szerint már az is segítene, hogy az úgynevezett visszajelentett adósok ügyében a megjelenés a hitelezőre kötelező nem volna. Ami most már a tömegtárgyalási naplót illeti, abba csak azok az ügyek vezettetnének be, melyekben az ellenmondás, habár hiányos tartalommal is, kellő időben befutott. Nagy vonásokban kívántam csak ezt a megoldási lehetőséget felvázolni. Sok részletkérdést szándékosan mellőztem. Részletkidolgozásra mód, alkalom és idő szükséges, ez most mind hiányzik, lényegesnek azonban azt tartom, hogy ez a gondolat a megoldási lehetőségek között számbavétessék, mert a fizetési meghagyás és a keresettel fellépés előnyei közül bármelyiknek elsikkadása az igazságszolgáltatás gyorsasága és megbízhatósága szempontjából súlyos kárt jelentene. JOGGYAKORLAT. V Hazai bírói gyakorlat. I. Magánjog. I. i. Helyesen állapítja meg a kir. Kúria, hogy a feldúltság kérdését a Hl. 80. §-ának utolsó bekezdése értelmében csak akkor lehet vizsgálat tárgyává tenni, ha bontó ok alapjául szolgáló cselekmény állapíttatott meg. (Kúria P. III. 16 14/1929, 1930 I. 23.) De rugalmas e szakasz! Amikor meg akad bontó ok jócskán is, meg elég súlyos is, és a feleség viselkedését a Kúria sem tartja férjes nőhöz illőnek, sőt meg éppen a házastársi hűséggel összeegyeztethetőnek sem: a Kúria a házasságot mégsem bontja fel. A per meg nem támadott adadatai szerint u. 1. felperes egy idegen nővel tiltott viszonyt tart fenn, és így a? alperes, valamint a felperes egyaránt alacsony erkölcsi felfogású egyének, ily életmód mellett tehát a felperesre né^ve sem lehet a felek házassági viszonya annyira feldúlva, hogy a további életközösség elviselhetetlenné vált volna. (Ht. 80. §. utolsó bekezdés.) (Kúria P. III. 1322/1929, 1930 I. 15.)