Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról

MEGJEGYZÉSEK AZ EGYSZERŰSÍTÉSI JAVASLATHOZ. I I9 a pereket, melyeket i — 5 P összeg erejéig tisztán kelJemetlenkedési célzattal indítanak egymás ellen sokszor nem is vagyontalan emberek és amelyek csak arra szolgálnak, hogy a bíróság előtt elégítsék ki veszekedési vágyukat, a kir. járásbíróságok — melyeknek tekintélye is latbaesik ebben a pontban — ne tárgyalhassák. Azt a nagy felkészültséget, melyet egy kir. bíróság, bármely ügy tárgyalásába belevisz, ilyen apróságokra elsősorban nem gazdaságos igénybevenni, másodsorban az igénybevétele csak tekintélye rovására történik. Ezért tehát az volna a helyes út. hogy körülbelül 5 P erejéig a községi bíróságok végérvényesen döntenének. Ezen felül pedig csakis a kir. járásbíróságok járhatnak el. Ez a megoldás megszüntetné az úgynevezett közönséges fizetési meghagyást, de megduzzasztaná a tömegnapot, mert hiszen a tömegnapon mindazokban az esetekben, amikor az alperes védekezni nem kíván, mulasztási ítélet volna felveendő. Ez az egyedüli aggály, ami e kérdésnek ilynemű, megoldásával szemben felmerül. A tömegnapok túlzsúfoltsága nagy inproduktív időpocsékolást jelent ma is az ügyvédeknek s ezt nem fokozni, hanem csökkenteni kell. A túlzsúfoltság elkerülésére azonban legalább is az l—III. ker. kir. járásbíróságnál bevált egyrészt az az intézkedés, hogy minden tömegnapon minden bíró kap kiosztást, másrészt pedig az a beosztás, hogy a tömegfelhívásokat nem óránként, hanem félóránként teszik. Ha már most tekintetbe vesszük azt a körülményt is, hogy ennél a kir. járásbíróságnál az egyes bírókra eső kiosztás évenként azonos a központi kir. járásbíróság bíróinak kiosztásával, sőt esetenként azt meg is haladja, arra az eredményre kell jutni, hogy a huzamos várakozások és időpocsékolások felmerülte nem az intézmény rovására írandó. III. Kétségtelen, hogy a fizetési meghagyásos eljárásnak is, a keresettel való fellépésnek is megvannak a maga előnyei. Ha tehát a fenti megoldást el nem fogadhatnók arra az esetre, közelfekvő a gondolat, hogy a két intézménynek előnyeit egy eljárásba foglaljuk össze. Igaz, hogy ez már mélyrehatóbb változtatást jelentene elvi téren. Azonban gyakorlati előnyei az esetleges elvi aggályokat feledtetni tudnák. A javaslat el is indult már ezen az úton, amikor kimondotta, hogy ellentmondás hiányában a fizetési meghagyás a 15 nap elteltével végrehajthatóvá válik. Én ezt a 15 napot nyolc napra rövidíteném le. Egyben a fizetési parancs (meghagyás) kibocsátásával egyidejűleg meghagynám az adósnak, hogy amennyiben a