Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról
n8 D? TÓTH LÁSZLÓ. székesfővárosban mi akadálya sem volna. Hiszen a bírósági kézbesítők rokonelfoglaltságuk és kellő képzettségük folytán a posta alkalmazottai között egy-kettőre elláthatnák feladatukat. Ilyen megerősítéssel a posta még kifogástalanabbul végezné el munkáját és a bíróságok mentesülnének attól a.munkától, amely a legkárbaveszettebb: a meg nem tartható tárgyalásoktól. II. Felszínen van a járásbírósági eljárásban a fizetési meghagyások kérdése. Amikor fizetési meghagyásokról beszélek, nem váltó, stb. fizetési meghagyást értek, hanem az ezenkívüli úgynevezett közönséges fizetési meghagyást. Már korábbi cikkeimben rámutattam arra. hogy a fizetési meghagyások a kir. járásbíróságnak igen sok fölös munkát okoznak. Egyszerű elgondolással meg lehet állapítani ennek a tételnek az igazságát. A fizetési meghagyás kibocsátása valamivel több dolgot ad, mint a beérkezett kereset elintézése. A fizetési meghagyásnál ugyanis költséget is kell megállapítani s ez jelent a kereset elintézésével szemben bizonyos többletmunkát. A be-_ érkezett ellentmondást pedig ugyanúgy kell elintézni, mint egy keresetlevelet. Tehát a fizetési meghagyásokon csak akkor takarítana némi munkát a bíróság, ha a beérkezett ellentmondások száma minimális volna. A helyzet azonban nem ez. A fizetési meghagyás lényegileg nem egyéb, mint komoly felszólítás a fizetésre, azonban egyszersmind lehetőség is, átlagban négy-hat hetet kitevő törvényes halasztás elnyerésére is. A mai gazdasági viszonyok között közelfekvő a feltevés, hogy ezt a törvényes halasztási lehetőséget még azok is igénybeveszik, akik egyébként érdemleges védekezésre nem is gondolnak. Az adós szempontjából a keresettel való támadás súlyosabb. A keresetnél a kitűzött tárgyalási határnap közelsége s az ezzel szükségszerűen felmerülő költségtöbblet fenyegető veszélye inkább szorít a fizetésre. Igaz, hogy amennyiben a fizetési meghagyásos intézménv általában megszüntettetnék, a perek száma statisztikailag kimutatva egyszerre nagy izmosodást mutatna, ez a^ körülmény azonban egymagában munkatöbbletet nem jelentene. Álláspontom ennek folytán az, hogy egy bizonyos értékhatárig kizárólag a községi bíróság legyen igénybevehető, viszont ezen az értékhatáron felül az érvényesítés csak a kir. járásbíróságoknál és kizárólag kereset formájában történhessék. Tudom, hogy ez az indítványom azzal az ellenvetéssel fog találkozni, hogy a kir. járásbíróságoktól kis emberek apró ügyeit elvonni nem szabad. Nem is ezekre gondolok. Az egész minimális jelentőségű és tisztán úgynevezett capriceből indított eljárások elhárítását célzóm ezzel. Arra gondolok, hogy azokat