Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról

MEGJEGYZÉSEK AZ EGYSZERŰSÍTÉSI JAVASLATÁHOZ. I 17 legfeljebb másfélnapos késedelemmel a leveleket a posta kifogás­talanul kézbesítette. Megtettem azt is, hogy költött nevekre küldöttem leveleket: az eredmény az volt, hogy három napon belül a levelek a jól vagy rosszul megadott saját címemre vissza­érkeztek. Amikor ilyen kiváló intézmény áll rendelkezésünkre, amikor a kézbesítésnek ilyen lehetőségei vehetők. igénybe, vétek mást, rosszabbat, kevésbbé gyorsat s kevésbbé megbízhatót igénybe venni. A postának kézbesítő közegei mindenütt vannak s úgv tudom működésük mindenütt kifogástalan. Kár tehát a bírósági kézbesítést ennél az adottságoknál fogva sokkal iníerioriusabb intézménnyel végeztetni. Hallom már az ellenvetést: a bírósági kézbesítésre igen is szükség van, mert a postás meg nem magyarázza az iratot, ellenben a bírósági kézbesítő az irat megmagyarázására köte­lezve van s azt adott esetben meg is teszi. A gyakorlati élet emberének könnyű megadni erre a választ: a kézbesítő eddig sem magyarázott meg semmit s ezután sem fog. Egyrészt nem magyarázhat meg semmit, mert olyan munka­terhe van, hogy szakadásig dolgozva magyarázat nélkül is alig tudja elvégezni, másrészt pedig azért, mert ahhoz, hogy vala­milyen bírói határozatot laikus félnek jól megmagyarázzon, nem kézbesítői képesítés és tudás, hanem jó ügyvédi vagy bírói kép­zettség szükséges. Énnek a fikciónak a kedvéért ezt a rossz, be nem vált intézményt tovább fenntartani, bizonyos hipokrizis féle. Egyébként arra is rá kell mutatnom, hogy a bírósági kézbe­sítések meg nem felelő voltát mutatja az is, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróságnál, hol tudvalevőleg a határnapok valamivel rövidebbek, mint a központi kir. járásbíróságnál, külö­nösen a perfelvételi határnapokra alig akad bírói kézbesítéssel kézbesítendő kereset. Majd valamennyi keresetet az ügyvédek postán kézbesíttetnek, pedig ez saját anyagi hátrányukkal jár. hiszen az ezért lefizetett postai kézbesítési díjakat a.mai gya­korlat szerint a költségekbe a bíró be sem számítja. A lerovott illetékekben a kézbesítési díjak is benne fog­laltatnak. Amennyiben tehát áttérnénk a kizárólagos postai kézbesítésre, ez nem járhatna azzal a következménnyel, hogy az illetékek bármilyen vonatkozásban felemeltessenek. Arról lehetne tehát szó, hogy amennyiben a kézbesítést teljesen a postára bíznók, az ekként feleslegessé vált személy­zetet bizonyos mérvben a posta venné át. Ennek különösen a

Next

/
Thumbnails
Contents