Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-2. szám - Aranyperek

24 Dí LŐW TIBOR. A rendelet szerint a fizetési halasztás adása függővé tehető attól is, hogy az adós a követelést biztosítsa. A kir. Kúriának a most taglalt ügyben (1927 május 10 én P. VII. 5720, 1926. sz. a.) hozott ítélete kiemeli, hogy «a biztosítás adása nem kötelező, hanem a bíróság belátásától függ». A biztosításnak semmiesetre sem szabad a rendelet szerint az adós gazdasági működésének lényeges nehezítésével járni. A vidéki takarékpénztárak egyikének fizetési kötelezettségét a betét aranyértékének csak 10%-ában állapította meg a bíróság «teherbíró képességéhez mérten» (Kúria. 1927. ápr. 8. P. VII. 5106 1926. Hj. Tára. VIII. 105); a másik vidéki takarékpénztárt pedig ugyanennek a figyelembevételével az egész aranyérték megfizetésére kötelezte s csupán némi halasztást adott az adósnak. (Budapesti kir. törvényszék. 6. P. 37588/1924.) Az eddig említett valamennyi perben a pénzintézet volt az adós, a betevő a hitelező. A magánjogi döntvénytár (XVII. 65) közölte a budapesti kir. törvényszéknek olyan jogerős ítéletét (1924. febr. 20. 6. P. 36983/1923.), amelyben az aranybetéteket üzletszerűen vevő s arany'kölcsönöket üzletszerűen adó intézetnek mint hitelezőnek az aranykölcsönt vevő ingatlantulajdonos ellen folyó perében döntött. A kir. törvényszék megállapította, hogy a kölcsönt, amelynek aranyban visszafizetését a kölcsönvevő kötelezte, abba a házba fektette, amely házat a kölcsön biztosítására adott jelzálogjog terhelt és hogy a ház «körülbelül teljesen valorizálódott». «Ha az adós vagyona» — mondja a kir. törvényszék — ((különösen az a vagyona, amelybe a kölcsön befektettetett s amely a tartozás biztosítására szolgál, valorizálódott, nincs ok a tartozás csökkentésére.)) A kir. törvényszék az aranyaknak mintegy 15%-át mégis elengedte, «mert figyelembe vette, hogy az ingatlanok értékemelkedése nem egyenletes s ha a szemle idején majdnem teljesen el is érte a kérdéses ingatlannak értéke az ú. n. aranyparitást, más időpontban ez az átértékelés nem mutatkozott volna ilyen teljesnek s így a számításnak némi helyesbítése alperes javára indokolt». A kir. törvényszék elengedte a kamatos kamatot is. valamint a kamatnak 5 % - ot meghaladó részét, mert a kölcsönadó «más hitelezőkkel szemben amúgy is nagy előnyben részesült, amikor követelését csekély levonással aranyértékben kapja meg, amivel alperesre, szemben más adósokkal, amúgy is nagy teher járul». A kamatleszállításnál — folytatja a kir. törvényszék — «némi útmutatásúl szolgált az 1923 : X.XX1X. tc. 4. §-a, amely kizárja az ú. n. kártérítést az aranyra szóló tartozások esetében, ha a kamat is arany». Végül