Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-2. szám - Aranyperek

ARANYPEREK. 19 Az alapvető tétel azt jelenti, hogy az adós a tartozást teljes aranyértékében tartozik megfizetni, vagyis jelenti az értékkikötés teljes respektálását, a névértéknek száz százalékos ú. n. valorizálását. Ez az adóst esetleg igen súlyosan sújthatná, mert vagyona ily mértékben rendszerint nem valorizálódott, méltánytalan és gyakran elviselhetetlen teher volna ezért a teljes aranyérték megfizetése. Ugyanaz az ok, amely a teljes felértékelést rendszerint kizárja, vezetett arra, hogy az aranyban fizetendő s így szerződéssel valorizált tartozásoknál mérséklés engedtessék. A rendelet ezért lehetővé tette az adós kötelezettségének csökkentését, megengedte ugyanis, hogy az adós kérelmére a bíróság az adós tartozását «a méltányosságnak megfelelően leszállítsa », ha az ügylet kötése óta megváltozott gazdasági viszonyok, a pénz értékében beállott eltolódás, az adós vagyoni és kereseti viszonyai indokolják. Figyelembe jön a rendelet szerint különösen az, hogy az adós a kapott értéket miképpen ruházta be és mennyire konzerválta. A bíróság «ha az adós helyzete indokolja* öt évig terjedő részletfizetést is engedélyezhet és a tartozásnak s az adós vagyonának aránya szerint a részletfizetés megkezdésére hat évig terjedő halasztást adhat, a kikötött kamatokat pedig leszállíthatja. Az a megfontolás, hogy a teljes valorizálás elviselhetetlen terhet róhat az adósra, akinek a vagyona és jövedelme rendszerint megközelítően sem valorizálódott teljesen, valóban indokolja a rendeletben foglalt szabályozást. De mindez éppen ily mértékben áll akkor, ha az aranyértékkikötés nem az aranyérmekikötésben rejlik, hanem az érmekikötés nélkül jött létre. Erre az esetre a rendelet nem vonatkozott és tiem is vonatkozhatott, mert a törvényhozó csak «a Magyarország területén aranyban teljesítendő fizetések*) kérdésének rendeleti szabályozására adott felhatalmazást (1922 : XVII. tc. 22. §.). Bizonyos volt azonban, hogy ilyen szabályra is szükség lett volna. Szóba jöhetett és indokolt lett volna ezért a szabályoknak hasonszerű alkalmazása. Megállapodott gyakorlat, amely az aranyérték kikötésének esetén a tartozást a rendelet elveinek hasonszerű alkalmazásával mérsékelte volna, nem fejlődött. Sőt a kir. Kúria 1924 június 25-én hozott P. VI. 1544/1924. sz. ítéletében az ((aranykoronaértékben » kötelezett vételárnak teljes, a fizetéskor mutatkozó papírkorona ellenértékét megítélte s a leszállítás lehetőségének a kérdésével nem is foglalkozott (Mj. Dt. XVII. 66.1. Ezzel szemben az 192^ február yán kelt P. I. 432/1924. sz. határozatban nem tartotta kizártnak, hogy «a fennforgó körül-