Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-2. szám - Aranyperek

i8 Dl LŐW TIBOR. is (L. az [869: XII tc.-et és az 1892: XVII. tc. 9. §-át) túlnyomó részben a külkereskedelem pénzeszközei voltak. Ez a szabályozás felfüggesztette részben az 1892 : XIX. tc. ama rendelkezésének az alkalmazhatóságát is, amely rendelkezés szerint a «magyar, vagy ausztriai aranyforintokban" teljesítendő fizetési kötelezettséget az adós választása szerint a «monarchia egyik vagy másik államában vert koronaértékbeli aranyérmékben» is , teljesíthető oly módon, hogy 42 magyar vagy ausztriai aranyforintért 100 K-t fizet a koronaérték aranyérmeiben, felfüggesztette annyiban, hogy az adós nem választhatta a koronaérték aranyérmeit avégből, hogy azután az érmek helyett ismét a rendelet szerint más fizetési eszközzel teljesítsen névértékben. A 9420/1914. ME. sz. rendelettel 1914 december 30-án keletkezett jogi helyzet fennmaradt 1923 febr. 10-ig, amely napon kihirdettetett és életbelépett a m. kir. minisztérium 950/1923. ME. számú rendelete az aranyban teljesítendő fizetések tárgyában, amely ma is érvényes. Ez a rendelet újból szabályozta a szerződési megállapodás szerint aranyérmékben fizetendő tartozásoknak teljesítését a 9420/1914. M E. sz. rendelet hatályának megszüntetésével. Az új szabályozás szerint a rendelet életbelépése előtt keletkezett oly «pénztartozásokat, amelyeket valóságban aranyban, vagy külföldi aranyértékben (belföldi vagy külföldi aranyérmékben) kellene teljesíteni)) tovább is «bármely fizetési eszközzel lehet teljesíteni)), de sohasem névértékben, hanem mindig átszámításnak van helye s «az átszámításra a tényleges fizetés napját megelőző napon a budapesti tőzsdén jegyzett záróárfolyamoknak, illetőleg a Deviza-központ részéről közzétett árfolyamoknak 'pénz és áru) átlaga, ilyen árfolyamok hiányában pedig a piaci ár irányadó». A szabályozásnak ebben az alapvető tételében teljesen érvényesül az a helyes felfogás, hogy az aranyérme kikötése az arany értékének a kikötését is jelenti, mert az arany helyébe értéke lép. A tételnek alapja nem lehet az, hogy «a pénzadós fizetőképességeért feltétlenül felel» (Almási: A kötelmi jog kézikönyve 126.), mert abból következnék ugyan az. hogy nem hivatkozhatik szegénységére, fizetésképtelenségére, de nem az, hogy a teljesítés helyett, amely felelősségi körén kívül valóban lehetetlenült, vagy amelyet a törvényhozó pénzügyi okokból lehetetlennek minősít, más teljesítésre köteles. Bajos volna különösen és ellentmondó e tételre építeni, amidőn éppen ez a szabályozás bizonyos mértékben megengedi az adósnak a gazdasági helyzetére hivatkozást.