Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 3. szám - Gyorsítás és egyszerűsítés a büntető eljárásban

I 22 D? AUER GYÖRGY. gadni a beszerzett adatokat vádemelés és ítélkezés alapjaiul. A kellő körültekintekintéssel folytatott nyomozás feleslegessé teszi azt, hogy a tényállás megállapításához kiegészítésekre, foltozgatásokra legyen szükség, hogy az ellentmondásokat az eljárást hosszú időre megakasztó vizsgálattal kelljen kiküszöbölni, hogy az ítélőbíróság legyen kénytelen tárgyalásoknak sorozatát tartani már előzőleg felderíthető mozzanatok tisztázása céljából. Az előkészítő munka minőségének emelése tehát fontos feladat, amely az ítélkezés ütemének gyorsítását jelentékeny részben már magában foglalja. Nem kevéssé fontos azonban az is, hogy a vádemelést követő és a főtárgyalást megelőző időközben mellőztessenek mindazok az intézkedések, amelyek az ítélethozatalt hátráltathatják. Gyakran kell észlelni azt, hogy az iratok holmi jelentéktelen beadvány kapcsán, mint a bolyongó lelkek vándorolnak a különböző hivatali szobákon át, a helyett, hogy ezek a mellékes kérdések ítélethozatal után nyernének megoldást. A leglelkiismeretesebb ügyködés sem vezethet célra akkor, ha nem arra helyezzük a súlyt, hogy elsőbbsége legyen az érdemi, az ügy mielőbbi befejezését biztosító intézkedéseknek azokkal szemben, amelyek a megoldást közelebb nem hozzák és amelyek incidentális, közömbös teendőkben merülnek ki. Végül pedig nem csekély mértékben meggyorsíthatják az eljárás menetét az intézkedő személyek azzal, hogy az aktákban meglátják az ügyet, annak számos sajátosságaival, az ügyfélben meglátják az embert annak ezernyi bajával, vélt és tényleges sérelmeivel és panaszaival. Kétségtelen, hogy idő és türelem kell ahhoz, hogy az ügyük jelentőségét túlbecsülő feleket, terjengős előadásaikat meghallgassuk, ügyirataikat előkeresve nekik magyarázattal és tanáccsal szolgáljunk. Azonban ez az időmulasztás sokszorosan megtérül azzal, hogy a felek a hivatalos eljárás útvesztőjébe bele nem zavarodnak, céltalan jogorvoslatokat igénybe nem vesznek, az ügyüket intézőben nem látják ellenségüket, akiket kötelességteljesítésre csak úgy szoríthatnak, ha őket felügyeleti hatóságaiknál minél gyakrabban feljelentik. El is tekintve attól, hogy a jogkeresőknek a hatóságok iránt való bizalma nagyban emeli az állam intézményeinek megbecsülését, de sokban hozzájárulhat az ú. n. kverulánsok fajtájának megritkulásához. akik pedig a hatóságoknak rengeteg idejét elrabolván, a valóban fontos ügyek intézését késleltetik. Mindezek az intézkedések tehát olyanok, amelyek lényegesebb szervezeti és perrendi reform megvalósítását nem igény-