Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 3. szám - Az 1928. év büntető igazságszolgáltatása

AZ 1928. ÉV BÜNTETŐ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA. IOO^*^ A jogegységi perorvoslat során a koronaügyész azt az indítványt terjesztette elő, hogy a jogegységi tanács a törvénysértés megállapítása mellett mondja ki, hogy a maradék négy pengő helyett ne hajtassék végre szabadságvesztésbüntetés. A jogegységi tanács azonban ezt az indítványt elutasította azzal, hogy a kétely eloszlatása a B. P. 49^. §-a szerinti eljárásra tartozik (B. J. T. LXXX. 164. 1.). 28. §. A törvénynek ez a rendelkezése lép a B. P. 385, § 3. pontja helyébe, lényegileg azonban magában foglalja a 385. § 2. pontja szerinti anyagi s. okot is, és a mellett, hogy a 285. § 2. és 3. pontját magában foglalja, az anyagi semmiségi okok körét jelentékenyen kiterjeszti. A 385. § 3. p. ugyanis a túlnyomó enyhítő körülményeken alapuló, rendkívüli enyhítésre vonatkozó törvényszakaszok téves alkalmazása vagy nem alkalmazása, a 2. p. pedig a büntetéskiszabás tekintetében a törvényben vont határok megsértése esetére állapít meg semmiségi okot. Ellenben a 11. B. N. 28. §-a értelmében a büntetés kiszabása körüli minden tévedés semmiségi okot képez. Tehát úgy a B. P. 385. § 2. és 3. p. szerinti, mint a büntetéskiszabás körüli egyéb téves intézkedések is. A törvény megjelöl ugyan néhány törvényszakaszt, mint amelyek téves alkalmazása semmiségi okot valósít meg, ez azonban nem taxatív, de példaszerű felsorolás. A törvény világos rendelkezése szerint semmiségi okot képez, ha a bíróság «a törvénynek a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését tévesen alkalmazta vagy tévesen nem alkalmazta». Ez a körülírás pedig magában foglalja a büntetéskiszabás körül minden téves bírói intézkedést. A K. gyakorlatában azonban nem ez a felfogás nyilatkozik meg. Egy esetben ugyanis visszautasította a K. a kir. főügyész által a II. B. N. 2. §-a alapján érvényesített semmiségi panaszt, mikor az elsőbíróság ama rendelkezése ellen, mellyel a B. T. K. 92. §-át alkalmazta, a kir. ügyész perorvoslattal nem élt és csak súlyosítás végett fellebbezett (B. J. T. LXXX. 1 10. 1.). Az kétségtelen, hogy a B. T. K. 92. §-ának alkalmazása miatt semmiségi panasznak, a részleges jogerő (B. P. 387. § 1. bek.) elvénél fogva, helye nem volt, de a büntetés súlyosbítása végett helye volt semmiségi panasznak. Egy más esetben pedig a K. visszautasította a B. T. K. 92. §-ának keretén belül kiszabott büntetés enyhítése végett érvényesített semmiségi panaszt (B. J. T. LXXX. 122. 1.), holott a II. B. N. 28. §-a nem zárja ki, hogy ily irányban s. panasz érvényesíttessék.