Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2-3. szám - Törvénykönyv és szokásjogi rendszer

TÖRVÉNYKÖNYV ÉS SZOKÁSJOGI RENDSZER. elnökének és az igazságügyminiszternek is megvan az a joga, hogy a vitás elvi kérdésnek a kir. Kúria teljesülésében való • eldöntését kívánja, ha a kir. Kúria jogegységi vagy teljesülési határozatának megváltoztatását szükségesnek tartja (1912: L1V. tc. 71. § 2. pontja). Mindez arra mutat, hogy habár bírói szervezeti törvényünk a kir. Kúriának érintett elvi jelentőségű határozatait úgyszólván a törvény közkötelező erejével ruházza fel, a jogélet a szokásjogi jogtételek kialakulásának eme leghatározottabb formáiban sem nyer oly minden tekintetben szilárd, a bírói ítélkezésben meg nem változtatható szabályt, amelyre a felek jogviszonyaiknak rendezésében bizton számíthatnak. Hogy mit jelenthet a jogbiztonságnak ez a hiánya, oly jogrendszerben, amelynek nagyobb része szokásjogi alapon nyugszik, csak arra kell gondolnunk, micsoda következményekkel járhat a jogkereső félre áz, ha pl. a kir. Kúriának egy immár évtizedek óta érvényben levő ilyen döntvényére támaszkodva a fél egy nagy vagyoni értékű s nagy költséggekkel járó pert tesz folyamatba a döntvény szerint kétségtelen jogának érvényesítése végett, s a már-már megnyert pernek végső stádiumában a kir. Kúria tanácsa az ügy eldöntésének felfüggesztésével kijelenti, hogy el kíván térni az eddigi teljesülési döntvénytől, s ezen az alapon a kir. Kúria az elvi kérdést csakugyan a kívánt értelemben az eddigi döntvénytől eltérően oldja meg. Vájjon a Kúria szilárdnak s kipróbáltnak vélt régi döntvényében bizakodó fél minő véleménnyel fogja tudomásul venni a jogrendbe vetett nagy bizalmával megindított s nagy áldozatokkal folytatott perének nem várt elvesztését. Csak a kir. Kúria bölcs mérsékletének köszönhetjük, hogy magánjogi kérdésekben ezzel a döntvényváltoztatási jogával igen kivételesen élt s nem adott alapot a jogrend biztosságáról keletkező keserű konsiderációkra. Nekem nem szándékom kifogást tenni az ellen, hogy a kir. Kúriát a döntvényváltoztatásnak ez a joga megilleti, mert hiszen ezt megkívánja a bírói lelkiismeret és a bírói meggyőződés szabadsága, amelynek szempontjából inkább azt lehetne kifogás tárgyává tenni, hogy a döntvényváltoztatás lehetősége a -szigorú előfeltételekkel talán túlságosan is meg van szorítva. S még inkább lehetne e szempontból kifogásolni azt, hogy a kir. Kúriának jogegységi és teljesülési elvi határozatai minden bíróságra kötelezők, úgy hogy még annak a törvénynek is fölötte állanak, amelyet magyaráznak, ami a bírói meggyőződés érvényesülését s a joggyakorlat fejlődését túlságosan megnehezíti. Sőt emlékszem arra, hogy az 1912 : L1V. tc. idevonatkozó