Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Spengler [Oswald] jogfilozófiai tanításai

46 JOGGYAKORLAT. megállapító okirat lényegében a végrehajtás tárgyául szolgált követelés létrejöttét, mennyiségét és lejártát van hivatva bizonyítani. Ezeknek a követelményeknek pedig a váltótörvényben megszabott lényeges kellékekkel ellátott aggálytalan bemutatott váltók megfelelnek és a felperes követelését megállapítják. A törvény a jogcím külön kimutatását nem kívánja és az okiratok közül a váltókat nem zárja ki. Az 1920. évi XXX. tc. 32. §-ában szabályozott közvetlen kielégítési végrehajtás elrendelésére hivatott bíróságnak tehát a törvény által megkívánt megállapító okiratot — a fennforgó esetben a váltókat - csakis, mint a végrehajtás tárgyául szolgáló követelés létrejöttének, mennyiségének és lejártanak bizonyítékát kell vizsgálat tárgyává tennie, Az idézett törvény 32. §-a értelmében az Országos Központi Hitelszövetkezetnek (OKH.) joga van az előbb körülírt okirat és főkönyvcinek kivonata alapján kérni a kielégítési végrehajtást. A kérelmező «Váltólejárati könyv»-ét egyik főkönyvének kell tekinteni. A kereskedőnek mindazok a könyvei, amelyek az első feljegyzések (segédkönyvek) alapján 9 végleges bejegyzésekre szolgálnak és így vezettetnek, nem segédkönyveknek, hanem főkönyveknek tekintendők, bár nem is azonosak a kereskedelmi életben ismert ú. n. főkönyvekkel. Ennélfogva a végrehajtató becsatolt könyvkivonatát a törvény 32. §-ába megjelölt főkönyvi kivonatnak kell elfogadni. Ugyanígy 8980. és 8p82. határosatok. Kissé veszélyesnek tartjuk a kereskedelmi könyveknek e\l a\ osztályozását, amely szakit a kereskedelmi életben és a könyvelési technikában eddig kifejlődött fogalmakkal. A törvényhozó a főkönyv fogalma alá semmiesetre sem sorolta a váltóié járati könyvet, amely nem szolgál egyébre, mint a vállólejáralok nyilvántartására, tehát egyszerű naplárszcrü feljegyzési könyv, mint a\ ügyvédi vagy bírósági határidőnapló. (Kúria Pk. V. 8981/1927 december 21.) Az üzlilálruliázót marasztaló ítélet alapján - • minden további peres út mellőzésével — végrehajtás nem kérhető az üzletátvevő ellen. A m. kir. Kúria annak kiemelése mellett, hogy a végrehajtatónak folytatólagos kielégítési kérvénye Sz. S. végrehajtást szenvedővel szemben a másodbíróságnak idevonatkozóan kifejtett helyes indokolása szerint alapvégrehajtásnak tekintendő, így pedig az elsőbíróság végzésének megváltoztatása folytán a másodbírósági végzés ellen a Pp. É. 40. §-a értelmében további fellebbvitelnek helye van a végrehajtató fel folyamodását érdemlegesen intézte el, és azt helybenhagyta. Az 1908. évi LV11. tc. 5. §-ában kimondott az a jogszabály, hogyha az üzlet átvétele idején az átruházó ellen a törvény 1. §-a alá eső kötelezettség alapján a per meg volt indítva és a törvény szerint e kötelezettségért felelős átvevőnek az átvétel idején a perindításról tudomása volt, az átruházó ellen hozott marasztaló ítélet jogereje kiterjed az átvevőre is, helyesen csakis akként értelmezendő, hogy olyan esetben, amidőn az üzletátruházás idején az átruházó valamely üzleti tartozásáért már be volt perelve avagy esetleg el is volt marasztalva, az illető perben hozott marasztaló ítélet anyagi jogereje csupán azért terjed ki az üzletátvevőre is, nehogy a hitelező a már megítélt követelését az átruházó ellen nyert jogerős marasztaló ítélet dacára az üzletátvevő ellen indítandó perben teljesen újból legyen kénytelen bizonyítani. Az idézett törvényhely tehát nem ad jogot az üzletét átruházó adós hitelezőjének arra, hogy az ezen adósától be nem hajtható és vele szemben már jogerősen megítélt követelésének folytatólagos szorgalmazása céljából az üzletet átruházó adóssal szemben már nyert jogerős marasztaló ítélet alapján az üzletátvevő ellenében minden peres út mellőzésével — közvetlenül a végrehajtás elrendelését kieszközölhesse, s magát ez utóbbi vagyonából ily módon kielégít-