Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - Az ügyvéd végrehajtási joga az ellenfél ellen

AZ ÜGYVÉD VÉGREHAJTÁSI JOGA AZ ELLENFÉL ELLEN. 445 kezőket: Az É. T. 18. §-ában foglalt intézkedésből arra vonható okszerű következtetés, hogy az biztosítani kívánta az ügyvédi járandóságot a megbízóval és a marasztalt ellenféllel szemben egyaránt. «Az ügyvéd nyerjen kielégítés az ő járandósága erejéig» mindenki mást megelőzően. Ez pedig nem egyéb, mint az ügyvédet megillető törvényes zálogjog. «A követelésre a törvény erejével keletkező zálogjog pedig a bírói gyakorlattal követett helyes jogi elvek szerint magában foglalja azt a jogot is, hogy a zálogos hitelező maga behajtsa a zálogjoggal terhelt követelést és ily módon szerezzen abból kielégítést.)) Mindez nincs ellentétben a Vh. T. 13. §-ával, mert az É. T. 18. §-a e szempontból jogosultnak tekinti a költség behajtására az ügyvédet is. (Ezen határozat indokát majdnem szószerint követi a Pk. V. 25306/1927. számú kúriai határozat is.) E kúriai határozattal szemben, igaz, vannak látszólag ellentétes kúriai határozatok is. így a Pk. V. 7432/1927. és Pk. V. 6490/1927. határozatok, melyek elutasítják a perbeli ügyvédet az E. T. 18. §-a alapján előterjesztett végrehajtáselrendelés iránti kéréssel. Ezek a határozatok azonban csak első látszatra vannak ellentétben az előbb említett kúria határozatokkal. Ugyanis a Pk. V. 7432/1927. számú határozat nem az E. T. 18. §-ában foglalt rendelkezés eltérő értelmezésével utasítja el a végrehajtási kérést, hanem azért, mert a kérelmező ügyvéd előzőleg már ügyfele javára kérte a végrehajtást elrendelni, ez el is rendeltetett, erről azonban az ügyfél a perbeli ügyvéd háta mögött lemondott (a végrehajtás ingatlanra foganatosíttatott és az ügyfél törlési engedélyt adott) s az ügyvéd ezek után előterjesztett végrehajtási kérését azzal utasította el — helyesen — a Kúria, hogy a végrehajtási igény az első végrehajtás elrendelésével már kimeríttetett. A Pk. V. 6490/1927. számú határozat pedig azért utasította el az ügyvédet a végrehajtás elrendelése iránt előterjesztett kérelmével, mert az ügyfelet a marasztalt féllel szemben a per előző szakában jogerősen megítélt tőke és kamat illette meg és a Kúria a költséget beszámítani rendelte. (Ha helyes a Kúria által a 709. sz. polgárjogi határozatban lefektetett elv, — mely szerint a költség az ügyvédet illeti — akkor a Kúriának a beszámíthatás kérdésében elloglalt ezt az álláspontját nem oszthatjuk, mert nincs helye beszámításnak két olyan igény között, amelyek egyike nem áll szemben a másikkal, de bármint bíráltatik is el a beszámítás kérdése, a Kúria nyilván ezúttal sem akarta magát szembehelyezni a 709. sz. polgárjogi döntés elveivel.)