Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Spengler [Oswald] jogfilozófiai tanításai

32 WOLF ERNŐ. megvannak azok a korlátai, amelyet minden élő lény számára természetszerűleg előír az élet. Az európai embert, különösen a háború előtt, esztelen optimizmus fogta él, mely optimizmus a fejlődés korlátlan voltát hirdette. Az emberiség fejlődése olyannyira populáris jelszóvá lett, hogy az e fölötti töprengést is már halálos véteknek tekintették. Egy-egy technikai felfedezés szédületes perspektívákat nyitott meg és reakcionáriusnak tituláltak mindenkit, aki nem hitt a gépek egyedül üdvözítő voltában. Spengler tana kijózanítólag hatott, különösen az európai emberekre, mert sokan akadtak, akik belátták azt, hogy Spenglernek igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy a gépfejlődés számunkra értéktelen valami kulturális szempontból, hogy a gép nem nekünk fejlődik, hanem a fiatalabbkorú és kultúrájú Amerikának.* E megdöbbentő felismerés csak itt-ott vezetett az öregedő asszonyoknál szokásos tüköreltörésre, másutt azonban az igazoló tények hatása alatt kezdték Spengler tanait átgondolni. A jogról és különösen a jog fejlődéséről szóló tanokat, sajnos, még kevesen bírálták felül és így majdnem ismeretlen területen mozgok, amidőn Spengler jogi jelentőségéről beszélek, ennek dacára bízom a spengleri koncepciónak e területen való igaz voltában is. Spengler felfedezése a jog terén tulajdonképpen a\, hogy mi a római joggal egy más, nekünk merőben idegen kultúrának jogát vettük át, e\t sem a maga tiszta és virágkorban levő alakjában, hanem hamisított, elöregedett és más kultúrákon átszűrt formájában. A spengleri terminológia szerint ugyanis az egyik kultúra a másik kultúrától értékeket át nem menthet, mert minden kultúra egyedien kitermeli a saját szükségleteit és nem képes arra, hogy más kultúrától átvett dolgokat értékeljen. Az egyik kultúra, ha látszólag át is vesz valamit a másik kultúrából, úgy az az átvett dolog nem azt a szerepet tölti be •e másik kultúrában, mint az őt létrehozó eredeti kultúrában, hanem olymódon használtatik fel és változik át, amint azt a felvevő kultúra akarja, úgy, hogy eredetétől merőben idegen lesz és az őtjétrehozó kultúra talán reá sem ismerne. Bucklynek, a kiváló angol filozófusnak jelent meg egy tanulmánya a három Aristotelesről, amelyben kimutatja igen szellemesen, hogy miíven különböző három embert láttak a maiak, a régi görögök és az alexandriaiak egy és ugyanabból a munkájából egy és ugyanazon írónak. A világkép determinálja az embert, az antik ember világképe apollói, tehát statikus volt; a mai európai ember a fausti ember, akinek világképe dinamikus. A római jog az antik ember számára készült, a ma embere nem tud vele mit csinálni, csak nyűgnek érezheti, amely sem a mai életnek nem felel meg, sem az ő gondolkodásával nem rokon. Spengler kifejti azt, hogy mi nem a tulajdonképpeni római jogot vettük át; mi a római jogot egy kifejlődni nem tudó kultúrának kezéből — az arab kultúra kezéből — kaptuk, amely szintén természetszerűleg nem értette ezt a római jogot, mert hiszen tőle szintén merőben idegen volt és ez a hiba még tetőztetett azzal, hogy az arabok nem a virágzásban levő római jogot vették át, hanem egy, a civilizatórikus, tehát elöregedési stádiumba került római jogot. * Ugyanis Spengler szerint a mi kultúránk már civilizatórikus, — haldokló, legfeljebb még 200 esztendőt élhet meg és helyébe lépő kultúra az amerikai már számunkra idegen és át nem érthető gondolatokat termel. (Ez utóbbi megfigyelés föltétlenül helyes.) »