Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 8-9. szám - Közigazgatási reform
400 Dí EGYED ISTVÁN. nagy, átfogó gondolat, amelyet nemzetünk századokon át fejlesztett és féltve .őrzött. A nemzet uralmát az államban a királyival, a megyében a király tisztviselőjével, a főispánnal megosztotta ugyan, de biztosítékokat keresett, hogy ez a megosztás ne semmisíthesse meg a nemzeti akaratot. Csak természetes, hogy a nemzet az alkotmány mellett féltve őrzi a másik ősi és eredeti intézményét, a nemzeti uralom másik biztosítékát: a megyét is. A megyei önkormányzat a közigazgatáson messze túlemelkedő jelentőséggel alkotmányunknak lényeges és jellemző alkatrésze lett. A megyei alkotmány ősi kereteit az újkori gondolatok természetesen feszegetni kezdték. Ellentétben látszott először vele lenni a minisztériumi kormányzat és a minisztérium parlamenti felelőssége. Egymásután fejlődtek ki a különféle szakközigazgatások, amelyek sokszor a megyeitől eltérő szervezetet kívántak. A tisztviselői kar érdekei sem találtak az önkormányzati rendszerben minden irányban kielégítést. A közigazgatás modern technikája és háztartásvezetése szintén az államosítási irányzat egyik jelszava lett. Ez az irány a hagyományokban üres formát lát, a haladás akadályát s azért ezekre tekintet nélkül akar új, jobb közigazgatási rendszert. Minthogy továbbá a megyerendszer az önkormányzatban a helyi érdekek képviselőjeként jelentkezik, természetes ellentétben van az országos érdekeket képviselő központi kormányzattal. Az egyes vidékek külön érdekei állandó küzdelemben vannak egymással és az országos érdekekkel. A központi erők folytonos erősbödése természetes visszahatást vált ki a végeken. A megyék féltik az ő külön sajátosságaikat, önkormányzatukat, életüket, amelyet néha egészen megsemmisít, sokszor azonban egalább nem eléggé méltányol az országos kormányzat. Már majd egy évszázada hánykódik az említett ellentétek sziklái között a magyar közigazgatás hajója. Hagyományok és haladás, központosítás és decentralizáció jelszavakkal vetődik jobbra és balra és a sok hánykódásban a megye kezdte elveszteni életerejét, az ősi önkormányzat — a magyar gondolkozás remekműve — lassan korccsá lett. A megye-kérdés bekerült olyan irányzatok őrlő malmába, amely irányzatok örökkön élő erőket képviselnek s ezért a magyar közigazgatás sorsa nem jutott nyugovó pontra. A közigazgatás reformja tárgyában évtizedek óta készült javaslatoknak túlnyomóan az volt a hibájuk, hogy nem számoltak eléggé a nemzet lelkében élő irányzatokkal s ezért csak részben is tudtak megvalósulni. A bajok okait épp azokban a