Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Két téma. [Nőtartási díj. Kártérítés ölésért.]

20 !JE BLAU GYÖRGY. hetett volna (VI. 1387/1914, 1914 IV. 29., MD. IX. 8.). Általában a gyakorlat inkább a vagyon szempontjából nézi a dolgokat, s mivel a megölt halála vagyonát nem semmisíti meg, keveset ügyelnek arra, hogy az ő keresetét, amelyből másokat is részesített, igenis megsemmisíti. Egyfelől a megölt örököse terhére (tehát egyben: a halált okozó egyén javára!) figyelembe veszik a megöltről örökölt vagyont (VI. 5156/1918, 1918 X. 16., MD. XIII. 21.), másfelől nem nagy súlyt helyeznek a megölt által addig kifejtett, s még folytathatandott személyes tevékenységre, amelynek elesését a túlélő részén tcsak közvetett* kárnak mondják (VI. 2086/1918, 1918 IX. 12., MD. XII. 192., nem ítéltek meg kártérítést). Amit a megölt a túlélőnek in concreto tartási kötelezettség nélkül, de tényleg mégis juttatott, az csak «önkéntes adomány»; ha a túlélő tartásra nem szorult, nem jön figyelembe (VII. 1994/1910, 1910 IX. 20., MD. IV. 197.) Az anya halálának okozója (a vasút, baleset volt) a gyermek eltartásáért nem felel, míg megállapítást nem nyer, hogy az apának — aki adott esetben hadifogságban volt! — jövedelméből nem futja (VI. 3156/1918, 1918 X. 16., MD. XIII. 21.). Kétes esetben a sértő cselekmény és a halál közt nem állapították meg az okozati összefüggést, és ezért utasítottak el (II. 7608/1907, 1908 1. 23., MD. II. 79.) A megtérítendő kárt általában csak az elesett tartás pótlásában szemlélik (most id. MD. II. 79., és többször), mégpedig általában csak az ex lege járó tartásért ítélnek térítést (fent id. MD. I. 148.; csak akit ((törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva» volt köteles eltartani: VI. 1409/1919, 1920 I. 28., MD. XIII. 78., vasúti balesetnél; és többször). Kivételesen egyszer elismerték azonban a szerződésen alapuló tartási igényt is (VI. 3551/1916, 1916 IX. 28, MD. XI. 43.). Általában csak járadékot ítélnek meg. Egy esetben mégis töke-kártérítést (III. 276/1909, 1909 IV. 21., MD. III. 151.). Általában vizsgálják, tényleg járt volna-e in concreto tartás a megölttől a felperesként fellépő félnek, s mellőzik a kártérítést, ha utóbbi pl. nem szorult volna tartásra. Mégis marasztalták egyszer a halál okozóját annak dacára, hogy a megölt atya valóban nem lett volna képes tartani gyermekét (VII. 2462/1907, 1908 III. 17., MD. II, 141.); legújabban az előzően már megítélt kártérítési járadékot valorizálták, bár csak 25%ban, annak dacára, hogy felperesek létfenntartása ingatlanuk hozadékából biztosítva van, s ezenfelül keresetképesek (VI. 3988/1926, 1927 X. 13, JH. 1868.). Csökkentőnek vették (az utoljára idézett esetben), hogy az