Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. I. Az átértékelés feltételei és ke^döidöpontja. Az értékazonossági (identitási) felfogás már 1926-ban túlnyomó volt, 1927-ben egyedülivé lett. A Kúrián immár nincs egyetlen tanács sem, amely — legalább is általánosságban 2 — az átértékelés szükséges feltételének tartaná a késedelmet. Mind a hét polgári tanács egyetért általánosságban 1 a következő vezértételekben : A valorizáció egyedüli alapja a pénzromlás, az átértékelésnek nem feltétele az adós fizetési késedelme, azt legfeljebb a mértéket fokozó mozzanatként kell kutatni; kezdő időpontul a követelés keletkezése, alapul tehát az eredetileg (és nem a lejáratkor!) volt belérték veendő. A régebben más felfogású [t, IV. és VII. kúriai tanácsok csatlakoztak ebben a legalapvetőbb kérdésben a többiekhez;2 egyéb bíróságaink ugyanezen az alapon állanak. Gyakorlati következmények például, hogy végrendeletben szabott összegeket a végrendelkezéskori (nem az elhalálozáskori) értékben kell alapul venni; vagy hogy vételárelőlegeket az odaadáskori (nem a vétel meghiusulásakorii értékben kell visszafizetni. II. A valorizáció mértéke. Az eseteknek meglehetős számában különösen sűrűn ingatlan- és örökjogi ügyekben — 100%-osan ítélik meg az eredeti belértéket, azaz teljesen valorizálnak. (így pl. MD. 55, 56, HD. 109, JH. 901, 1041, 1090.) Dolgokért nyújtott kárpótlásnál a nem-mérsékelt összeget olykor azzal a fordulattal adják meg, hogy itt «nem valorizációról)) van szó, hanem egyenértékről (pl. HD. 95, JH. 1928. 163; v. ö. JH. 979.) Túlnyomóan mindamellett csak részvalorizációt adnak, vagy szokásosabb (téves) kifejezéssel: «a pénz értékcsökkenéséből eredő hátrányt a két fél közt megosztják)). A dolog természetéből folyik, hogy ez a megosztás sokszor 50%-os; így már régebben főleg a IV. és VI. tanácsoknál, újabban sűrűn a VJI.-nél is (pl. JH. 76, 157, 390). Helyesen persze az :5o%-°t nem szabad valami szükségképpinek nézni (VI. 2374/192Ó, 1927. V. 17, Jogállam 281—2.). Változatlanul előfordul a konkrét körülményekhez mórt magasabb: 70—75—80%-os kulcs (pl. HD. 21, JH. 1195, Jogállam 132: IV. 2923/1926, 1927. 1 Más: a tiszta pénztartozásoknál. L. alább. 2 Idevágó határozatoknak tömegét állítottam össze tA valorizációról, különösen a kölcsönérőli c. cikkem I. pontjában («Az identitási elv általános győzelme*), különösen az ottani 10., n. és 12. jegyzetekben. Ujabbak pl. KJ. 1928, 7; JH. 2079; saiát gyűjtésemből: VII. 8979/1926, 1927. XI. 25.