Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. magában a leszármazó örökös halálával még nem száll át az ő törvényes vagy végrendeleti örökösére, aki nem egyúttal az ő lemenője is. De ha a leszármazó örökös pert tett folyamatba az özvegyi jog megszorítása iránt s annak befejezésében őt a halál gátolja, halála után már az ő jogán az ő örököse is érvényesítheti a megszorítás jogát. Ha a leszármazó örökös az özvegyi joggal terhelt örökséget avagy az ahhoz tartozó egyes vagyontárgyakat akár élők közötti ügylettel, akár halálesetre szóló intézkedéssel másra ruházza, az átruházás tárgyát tevő örökségre, illetve örökségi vagyontárgyakra vonatkozólag az özvegyi jog megszorításának jogát is külön átruházhatja (3136/1925, MD. 8). Ez az összefoglaló tétel olyan részletekre is kiterjed, amelyeket a Mtk. (1813) nem vett fel, amelyek azonban figyelmet érdemelnek. Az özvegy érdemetlensége körében természetes, hogy a nőnek a férj életében tanúsított olyan magatartása miatt, amelyet a férj maga nem tekintett oknak az életközösség megszüntetésére, a férj halála után annak örökösei nem kérhetik az özvegy érdemetlenségének a megállapítását (5432/1926, MD. 5 3). Kúriánk az érdemetlenséget végrendeletileg juttatott haszonélvezetre is kiterjeszti. Ehhez képest, ha az örökhagyó végrendeletében özvegyének a törvény szerint megillető özvegyi jogát meghaladó jogot biztosít, azt kell feltenni, hogy az örökhagyó az özvegyét a javára tett végrendelkezéssel jutalmazni kívánta addig, míg az mint a nevét viselő özvegye emlékét híven megőrzi. Ebből pedig a Kúria szerint az is nyilvánvaló, hogy az örökhagyó semmiesetre sem kívánta az özvegyét a végrendeletben meghatározott vagyon élvezetében meghagyni abban az esetben, ha az a férje emlékét durván megsértve, más férfival házasságon kívül folytat benső viszonyt t (465/1926, MD. 76 ugyanígy már MD. XI. 123, XIII. 70). Újszerű a jelen döntésben az utólagos érdemetlenségnek hallgatag bontó feltételként konstruálása, mely nem igen egyezik az érdemetlenséget kimondó ítéletnek pro futuro hatályával (MD. XIII. 70). Két özvegyi jog összeütközését helyesen egyenlíti ki az a döntés, amely szerint az örökhagyó özvegye a saját özvegyi joga érdekében igényelheti, hogy amennyiben az örökhagyó szülőjét elsősorban illető ellátás biztosítása mellett lehetséges, a hagyatéki vagyon jövedelméből az ő tartása is fedeztessék (5550/1925, MD. 54, ugyanígy Mtk. 1813. II.). Inkább ügyletértelmezésen fordul meg az az eset, amikor az özvegy a hagyatékot gazdálkodás céljára átadta a gyermeknek, a gyermek háztartásában élt s tőle a hasznokról elszámo-