Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Az új büntetőnovella és a perorvoslat reformja

6 BÁLÁS P. ELEMÉR. szolgáltatás egyszerűsítésére törekszenek. Kétségtelen ugyan, hogy ezek a reformok nem valamely előre megszabott általános elvi alapból indultak ki, hanem a gyakorlati jogéletnek bizonyos időleges nehézségeit igyekeztek elhárítani, azonban éppen a büntető perjognak és általában a perjognak eminenter gyakorlati jellege nem összeférhetetlen az ilyen, úgynevezett «alkalmi» törvényhozással. Bármilyen alkalmas ennek a jelzőnek hangoztatása kedvezőtlen hangulat keltésére, mégis igaz az, hogy egy eljárási jognak helyességét csak a tapasztalat döntheti el azok között a korlátok között, amelyeket a közszellem általában von a perjogi törvényalkotás tervei köré. Ezeken a korlátokon belül a célszerűség a döntő szempont. A cél pedig egyfelől az anyagi jog minél helyesebb alkalmazása, másfelől a való tényállásnak minél teljesebb és biztosabb kiderítése. Ezeknek a céloknak megvalósítására perjogi intézmények és elvek szolgálnak, amelyeket a cél elérésére való alkalmasságukon kívül a közület kultúrájának szelleme determinál. Úgynevezett imponderabiliák, amelyeket azonban a törvényhozó sem hagyhat figyelmen kívül. Messze vezetne ezekről a kulturális, lényegükben erkölcsi követelményekről részletes fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak azt óhajtom ezekkel a rövid megjegyzésekkel hangsúlyozni, hogy az említett korlátokon belül csak a tapasztalat a fokmérője annak, vájjon a perjogi rendszer bevált-e vagy sem. Erről a pontról kiindulva, bátran mondhatjuk, hogy elvileg semmi akadálya annak a feltevésnek, hogy a szóbanlevő perjogi törvények alkalmasak lehetnek a pillanatnyi szükségen túlmenő közérdekeknek előmozdítására és hogy lehetnek ezeknek a törvényeknek olyan rendelkezéseik is, amelyeknek a pillanatnyi nehézségek elhárításán túlmenő, általánosabb jelentőségük van. Hallom az ellenvetést, hogy ez aligha állhat meg, mert hiszen a két egyszerűsítő törvény a háború és a forradalom nélkül létre sem jött volna s így ezeknek a törvényeknek szükségességéből nem is lehet következtetést vonni arra, mintha a harmincesztendős Bp-nek szervi fogyatkozásai lennének, amelyeket állandóbb jellegű rendelkezésekkel kellene orvosolni. Ám ezek az ellenvetések nem bizonyítanak semmit. A háború és a forradalom okozta kivételes viszonyok perjogi szempontból nem jelentenek valami minőségileg újat, hanem csak mennyiségi a jelentőségük: olyan nagy mértékben idéztek elő bizonyos állapotokat, amilyen mértékben különben talán soha elő nem fordulhattak volna. De ez a helyzet nem állhatott elő másképp, csak úgy, ha a perjogi törvény bizonyos pontokon gyengének bizonyult arra, hogy megbirkózzék a való élettel. A há-