Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 4-5. szám
ió6 BÍRÓI GYAKORLAT. talmazza, de kétségtelenül vannak rendelkezései, melyek a címnek ellentmondanak és új megterhelést jelentenek. Az érdekeltek ismételt felszólalására a pénzügyminiszteri életbeléptető rendelet egyes kirívó igazságtalanságokat letompítani igyekezett. Ugyanez a törvény módot ad az államnak az önkormányzati testületek háztartásának hatásosabb ellenőrzésére. A XXIII. tc. pedig a szeszadóra és ásványolajadóra vonatkozó törvényes rendelkezéseket (kincstári részesedés) módosítja, illetve kiegészíti, más szóval felemeli. Ha még felemlítjük a XXXIII. tc.-et, mely az ifjúság védelméről intézkedik a szeszes italok kiszolgáltatása és a szórakozóhelyek látogatása terén, úgy kimerítettük ezidei törvényhozásunk egész anyagát. Dr. B. /V. AZ 1927* ÉV MAGÁNJOGI BÍRÓI GYAKORLATA.* írta: Dr. SZLADITS KÁROLY. Hangyaszorgalommal dolgozik Kúriánk szokásjogi rendszerünk kiépítésén. Hogy egy-egy év anyaga mekkora terjedelmű, azt frappánsan mutatja a Glücksthal-Huppert-Varannaiféle összeállítás a 1927. év magánjogi és hiteljogi bírói gyakorlatáról (1. «Polgári Jog» Könyvtára 5. füzet), amelyben pusztán az általános magánjogra 87 oldal esik. Az alább következő szemle csak futólagos áttekintést kíván nyújtani a fontosabb elvi döntésekről; a részletek tekintetében az említett jeles feldolgozásra utalhatunk, mely alaposságával és elmélyedésével egyaránt kiváló. I. Személyi és családi jog. 1. Most már állandó gyakorlat, hogy a tényleg megalakult egylet alapszabály nélkül is jogi személyiséggé válik (626/1927, MD. -91; ugyanígy MD. XVI. 105., XVIII. 4;., XIX. 56). Ha alapszabályok hiján nem állapítható meg, hogy az egyesülés nevében ki van jogosítva ügyletkötésre, harmadik ügyletkötő féllel szemben magán az egyesülésen kívül egyenes adósként tartoznak felelősséggel azok is, akik az ügyletet az * Ebben az áttekintésben főleg a «Magánjogi Döntvénytár* 1927. évi XX. kötetében foglalt esetekre voltam figyelemmel; ezeket MD. jelzéssel és az eset folyószámával idézem. Ugyané gyűjtemény korábbi köteteire MD. és római kötetszámjelzéssel hivatkozom.