Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

MAGYAR ORSZÁGOS JOGÁSZGYŰLÉS. Tizenhét év ment el fölöttünk az utolsó Jogászgyűlés óta. Harc, vér, könny, rombadőlés és új kezdetek küzdelmeinek fél emberöltője. Szenvedtünk, mint emberek, küzdöttünk, mint jogászok. Tapasztaltuk a megszokottan édes béke statikus légköre után, hogy mi is a jog életének «dynamikája» — a jog világának földrengése, égszakadása, világégése. Mindezek után még mindig hiszünk a jogban és az igazságban. Hisszük, hogy ami van, az nem rossz, és hogy lehetséges a még jobbat keresni és elérni. Köröttünk és bennünk égnek a problémák és bízunk abban, hogy egyesült erővel tudunk reájuk megoldásokat találni. Sőt — ez a jogász büszkesége —- megoldásokat alkotni. Talán nem is a legnagyobb, nem a legnehezebb témákat tűzte ki az előkészítők bölcsesége az 1928. év magyar Jogászgyűlésének a napirendjére. Keresni kellett azokat a kérdéseket, amelyek eléggé felajzzák az érdeklődést ahhoz, hogy jogászságunk tömegeit összeseregeltessék, de mégsem szabadítanak fel olyan éles ellentéteket, hogy a gyűlés harmonikus munkálkodását szenvedélyek fellobbanása veszélyeztethetné. Újra ki kell alakulnia, stabilizálódnia kell a parlamentáris egybetartozás és tanácskozás légkörének ebben a kevéssé szervezett, kicsinyben ősi országgyűléseinkre emlékeztető szakgyülekezetben. Ily hosszú szünetelés után ez a mostani jogászgyűlés az ezutániak sorozatának szerencsés bevezetője is kell, hogy legyen. Nem puszta külsőséges hasonlat, hogy régi országgyűlések képét idéztük. Van valami, ami a Jogászgyűlés munkálatainak irányát a törvényhozás funkcióihoz teszi hasonlatossá és ugyanakkor élesen elkülöníti a professzor, bíró, ügyvéd megszokott hivatásbeli tevékenységétől. Mert hisz a katedrán, az ítélő1 Jogállam XXVII. évf. 4—J. füzet. I I