Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 1. szám - Jogművészet
4 POLLÁK ILLÉS. De volt ezekben a napokban még egy bírói ítélet, mely a gondolkodó embernek a lelkét szorongatta: annak a többszörös háztulajdonosnak az esete, aki kora reggel egy vonatra várva a váróteremben egy padon ülve elaludt és fölébredve fölkapta egy két mellette ülő koldusnak mellette levő valami rongyát és ezzel futásnak indult. A «tettes» nem tudta ennek a különös tettnek okát adni, csak annyit, hogy fölébredet, felkapta az értéktelen lomot és rohant. Napnál világosabb, hogy az esetben valami pszichózis, valami álomlátás és tudatalatti fantasztikum dolgozott. Kézenfekvő bizonyosság az is, hogy ez a többszörös háztulajdonos nem akarta a koldus teljesen értéktelen és rá nézve hasznavehetetlen rongyait eltulajdonítani, de a bíróság lopás miatt mégis három heti fogságra ítélte. És ez az ítélet jogerőre emelkedett. Hogy a vádlott nem fellebbezett, az éppen a mellett bizonyít, hogy még a tárgyalás napján sem értette meg a saját cselekményét, bár ez főképpen a mellett bizonyít, hogyha a saját belső ártatlanságát érezte is, de már ő maga is összekonfundálta az igazságot a bírói joggal, mely íme attól mennyire eltávolodott. Ügyész és védő nem fellebbeztek. Még csak egy pszichiáter véleményére sem voltak kíváncsiak, legalább nem olvastam, hogy valamelyikük indítványozta volna. És így ez az ítélet, melyben egy csepp igazságosság nincsen, jogerőre emelkedett és egy bűntelen embert a rovott életűek mocsokjába lökött. Pedig ebben az ítéletben még csak a Jog sem jutott szóhoz. Végre is a lopásnak egyik alkotóeleme az eltulajdonítás célzata, minősítésébe pedig beleszólnak az értékhatárok. Kíváncsi vagyok pedig arra, miképpen határozta meg a bíróság annak a teljesen rongy valaminek az értékét és honnan állapította meg az eltulajdonítási célzatot? Mert ha igaz is, hogy az a rongy annak a koldusnak, de csakis annak, bizonyos értéket jelentett, úgyde ez lehetett megbecsülhetetlen, de nem megbecsülhető. Valamikor mint ügyvédjelöltek játszottunk ilyen fogas jogkérdésekkel, például valaki elvitt egy rozsdás gombostűt, vagy elvett a kávéházban egy darab a tálcán maradt kockacukrot, mely mint