Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2-3. szám - A bűntető perjogi reformok maradandó alkotásai

86 BÁLÁS P. ELEMÉR. azt a szerepet tölti be, mint a francia bírói vádaláhelyezési el­járás. A Bp. 268. §-a ugyanis nem ad módot a bíróságnak a vád fenntartására a közvádlónak ellenkező elhatározásával szem­ben. De más irányban sem az a jelentősége a Bp. 268. §-ának, minf a francia és hasonló bűnvádi perrendtartások vádaláhelye­zési eljárásának, mert nem nyújt módot a bíróságnak a tény­állás megvizsgálására abból a szempontból, hogy van-e elegendő bizonyíték az elítélésre és csak olyan okokból engedi meg a vádirattal szemben az eljárás megszüntetését, amelyek a tény­megállapítás érintése nélkül, illetve az előkészítő eljárás során egybegyűjtött ténybeli adatok nyomán arra vonatkoznak, vájjon lehet-e alkalmazni a büntetőtörvényt a terhelt ellen, illetve van-e helye bűnvádi eljárásnak egyáltalán. Ezek a kérdések azonban perjogi szempontból csak másodrendű fontosságúak. Az első és fő kérdés a bűnvádi perben az, mi a tényállás, ezt a kérdést pedig a bíróság fel sem vetheti a Bp. 268. §-a értelmében, legalább is abból a szempontból nem, hogy megbírálja, lehet-e várni a főtárgyaláson a vád tárgyává tett tényállás bizonyítását. A Bp. 268. §-ára alapított megszűntetés inkább úgy fest, mint anticipált — na nem is alakszerű — ítélet olyan körülmé­nyek tekintetében, amelyeknek tisztázásához nem szükséges a tény­megállapítás bírálata, tehát nem szükséges sem szóbeliség, sem — ami még fontosabb — közvetlenség. Azaz eljárás ilyen meg­szüntetésének feltétele természetesen az, hogy az előkészítő el­járás során felvett bizonyítékok Kellő felvilágosítást nyújtsanak az említett irányokban, mert különben a Bp. 268. §-a értelmé­ben főtárgyalásra kell utasítani az ügyet, ahol az esetleges ho­mályt el lehet és el kell oszlatni, akár pozitív, akár negatív irányban. A kifejtettekből megállapítható, hogy a Bp. 268. §-a bele­illik a magyar Bp. rendszerébe, s bár annak nem okvetlenül szükséges, de vele nem is ellentétes intézménye, amely nélkül ugyan el lehet képzelni a magyar Bp.-t,* de amely bizonyos gyakorlati célokat egészen jól szolgál és fenntartása több szem­pontból határozottan kívánatos. A Bp. 268. §-a lehetővé teszi, hogy ne kerüljön főtárgya­lásra olyan ügy, amelynek már az előkészítő eljárás során kelet­kezett irataiból minden bővebb tárgyalás és közvetlen bizonyítás nélkül meg lehet állapítani, hogy az elítélésre — a ténymegál­lapítás körén kívüleső okokból .— nem lehet számítani. Ezzel mindenesetre jelentékeny munkát és költséget lehet megtakarí­* Az 1921 : XXIX. tc. mellőzi is az egyesbíró elé tartozó ügyekben.

Next

/
Thumbnails
Contents