Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2-3. szám - A bűntető perjogi reformok maradandó alkotásai

A BÜNTETŐ PERJOGI REFORMOK MARADANDÓ ALKOTÁSAI. 87 tani. Másfelől az is helyes, hogy ne kelljen a vádlottak padjára ülnie olyan terheltnek, akinek elítélése jogi okból már előre teljesen valószínűtlennek mutatkozik. A Bp. 1. §-a sem kívánja a bírói vádaláhelyezést, amint hogy a Bp. rendszere is csak fakultatív vádaláhelyezést ismer, így a bírói vádaláhelyezés ebből a szempontból sem elvi kö­'követelmény nálunk. A Bp. i. §-a szerint ugyanis bűnvádi ügy­iben bírói eljárást elvileg csak az ellen lehet ugyan folytatni, akit bűntett, vétség vagy kihágás nyomatékos gyanúja terhel, de ez az elv nem érvényesül az egész vonalon. így mindjárt a Bp. 268. §-ának alkalmazása esetén a bíróság nem vizsgálhatja, hogy a bizonyítási anyag elég értékes-e ahhoz, hogy nyomatékos gyanú alapjául szolgálhasson. A Bp. 268. §-a tehát módot nyújt arra, hogy bírói eljárást folytassanak olyan terhelt ellen, akire vonatkozóan a bíróság nem alkothatott teljes meggyőződést arról, orog-e fenn ellene nyomatékos gyanú. Az ugyan ilyenkor is ehetséges, hogy a bűnvádi eljárásnak egy korábbi szakában megtörtént erre nézve a bírói állásfoglalás, de ez csak esetleges körülmény és sokkal gyakoribb az a helyzet, hogy a bíróság a főtárgyaláson jut csak abba a helyzetbe, hogy meggyőződést alkothasson s ennek kifejezést is adhasson a felől, vájjon meg­vannak-e a bűnvádi bírói eljárásnak a Bp. 1. §-ában megszabott feltételei. Az olyan ügyekben, amelyekben vizsgálat volt tartva, módjában van ugyan a vizsgálóbírónak megvizsgálni a gyanú nyomatékosságát, mert a vizsgálat elrendelésének ez egyik fel­tétele, de a vizsgálat a Bp. rendszerében általában nem szük­ségképpeni része a bűnvádi pernek, csak egyes taxatíve felsorolt esetekben. Nincs módjában a bíróságnak a tényállás vizsgálása olyankor sem, ha a kir. ügyészség közvetlen idézést indítványoz. Hasonlóképpen nincs helye a bíróság előzetes állásfoglalásának a tényállás bizonyíthatósága tekintetében a járásbíróság előtt folytatott bűnvádi eljárásban sem. Igazi vádaláhelyező eljárás nálunk — kifogás nem létében — csak a magánvád kizárólagossága esetében folyhat le, bár itt sem teljes, amennyiben a vádló akarata ellenére ilyenkor sem lehet szó a bűnvádi eljárás folytatásáról. Annyiban azonban, amennyiben a magánvádló vádat emel, a vád megvizsgálása minden irányban a bíróságra van bízva és a bíróság akarata ellenére a magánvádló sem viheti főtárgyalásra az ügyet. Ez a szabályozás helyes is, mert — amint már fentebb rámutattunk — ilyenkor a bíróság kötelező vádmegvizsgálása mellőzhetetlenül szükséges, ellensúlyozására annak az engedménynek, hogy a vád képviselete nem hatósági szervre van bízva, hanem magán-

Next

/
Thumbnails
Contents