Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 6. szám - Az üzem kártérítési felelőssége

JOGGYAKORLAT. 275 felek vagyoni viszonyaira való tekintettel a méltányosság megkívánja. A méltányosság épp azért megkívánja, hogy ők a felperesek anyagi kárának megtérítéséhez hozzájáruljanak.1 (Kúria P. VI. 46/1927. sz., 1927 máj. 27.) Rendkívüli tömegi^galmak idején nem áll fenn a lettesek egyetemleges kártérítési felelőssége. Jogszabály, hogy a többen közösen elkövetett tiltott cselekmény által okoznak kárt vagy ha nem lehet megállapítani, hogy a kár a többek által külön-külön elkövetett tiltott cselekmények közül, melyekből vagy az egyes cselekményekből minő arányban származik, a sértettel szemben a tettesek egyetemleg felelősek. Azonban a kir. Kúria gyakorlata szerint ez a jogszabály nem alkalmazható akkor, amidőn a kiirt okozó cselekményt rendkívüli tömegizgalmak idején és azok behatása alatt követték el. Nem alkalmazható tehát a jelen esetben sem, amelyben az alperesek által elkövetett rombolás akkor történt, midőn az állami jogrendet az összeomlás és a forradalom ideiglenesen megzavarta, amidőn tehát a kisebb - értelmiségüknél fogva könnyebben befolyásolható alperesek cselekménye is a tömeges izgalom eredménye volt. Ilyen tényállás mellett az alperesek csak azért a kárért tehetők felelőssé, amely ténykedésük közvetlen eredményeként jelentkezik és amelynek bekövetkezését elősegítették vagy megkönnyítették.2 (Kúria P. VI. 2249/1926. sz., 1927 máj. 13.) Örökségről vuló lemondás hatálya örököstárssal szemben. A lemondó örököst a szülőivel kötött szerződésben örökösiársa javára történt lemondása csak abban az esetben köti azzal az örököstársával szemben, akinek javára a lemondás történt, ha a lemondás kérdésében létrejött szerződésben ez az örököstárs szintén résztvett vagy ha a lemondó fél a kedvezményezett örököstárssal hasonló tartalmú külön megállapodást létesített. (Kúria P. I. 9086/1926., sz., 1927 jún. 3.) Férjtaiiás — keresetképtelenség. Az állandó bírói gyakorlat szerint a különélő férj akkor követelhet feleségétől tartást, ha vagyontalan, keresetképtelen és az együttélést a nő tűrhetetlen magaviselete tette lehetetlenné. A felperes azzal is érvelt, hogy az alperes tartási kötelessége azért is fennáll, mert az életközösség megszakításával elvonta annak a lehetőségét, hogy a felperes rendezhesse az adósságait és ez volt az oka annak, hogy a felperestől a tőzsdeügynöki jogosítványt elvonták és ezzel elesvén keresetétől, magát eltartani nem tudja. Ennek az érvelésnek azonban nincs súlya. A házastársnak az a tette ugyanis, hogy a házassági életközösséget megszakította, mint házastársi kötelességet súlyosan sértő cselekedett jön figyelembe s alapot ad az ebből folyó jogkövetkezmények megállapítására, de nem ad alapot kártérítésre. (Kúria P. III. 8040/1926. sz., 1927 máj 25.) Nötarlásdíj felemelésénél irányadó elvek. Tekintettel arra, hogy a végleges nőtartási díjnak a peres felek házasságát felbontó, ítélettel történt megállapítása óta a pénz vásárlóerejének csökkenése következtében előállott drágulás az alperest is sújtja és tekintettel arra, hogy bár az alperesnek a felperessel nemzett leányáról nem kell gondoskodni, de őt terheli második feleségének az eltartása is ; a kir. Kúriának megítélése szerint a felperesnek jogos igénye csak arra terjedhet, hogy a végleges nőtartásdíjnak a felemelése abban az arányban történjék, amely arányban állott a tartásdíjnak a bontó ítélettel meghatározott összege az alperes akkori keresetéhez. A tartásdíjnak magasabb összegben való megállapítása az alperes1 V. ö. Bsz. 1489. §. 2 Ugyanígy P. VI. JJ62/1926., VI. 8074/1925., 1 jj$/i926., tehát ez mintegy alapelve a Kúriánál a «forradalmi magánjog»-nak.