Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 6. szám - Az üzem kártérítési felelőssége

272 IFJ. D? SZIGETI LÁSZLÓ. ítéletek kimondják, hogy nagy üzemeknél, hol az egyes alárendelt alkalmazott felügyelete a tulajdonos részéről lehetetlen, az exculpauora elegendő, ha az üzem tulajdonosa azon személy kiválasztásánál, aki a közvetlen felügyeletre hivatott, a kellő gondossággal járt el. Ha tehát az illető osztályfőnök vagy művezető kellő képzettséggel bír, a tulajdonos menekül. E § tehát arra az eredményre vezet, hogy a kisüzemnél a tulajdonos benne marad a kártérítési kötelezettségben, míg a nagyüzemnél mentesül. Hogy ez nem lehet az igazságos törvény célja, az kétségtelen. A gyakorlat igyekszik is a folytonos felügyelet kötelezettségének felállításával a felelősséget tágítani, de nagy üzemeknél a vétkességi teória fenntartása mellett ez sem vezet kellő eredményre. A jogalkalmazás ezért a német polgári törvénykönyv 278. §-ával próbálkozik, mely szerződéses viszonyban a megbízott eljárását a megbízóéval azonosítja és vétkességüket is egynek tekinti. Szinte nevetséges távolról nézve az az erőlködés, mellyel az ítélkezés az eseteket megokolatlanul e paragrafus keretébe igyekszik beleerőltetni : Egy esetben az áruházban vásárolni akaró nő a gyermekével a pult előtt áll, az asszony szövetre alkuszik, a kiszolgáló segéd a magasból leejt egy összecsavart véget és az megsérti a gyermeket. A bíróság kimondja, hogy a B. G. B. 831. $-a szerinti felelősség meg nem állapítható, mert az osztályvezető megválasztásánál a tulajdonost vétkesség nem terheli, de megáll a 278. § alapján a felelősség, mert az alkudozás, ajánlatok tétele, tehát szerződéses előkészítő tevékenység, így a tulajdonos kártérítési kötelezettsége fennáll. Nyilvánvaló az okoskodás hamis volta. Még akkor is, ha az alkudozásban szerződéskötési tevékenységet látunk, a károsító cselekmény nem a szerződéses tevékenység folytán, hanem csak annak véletlen alkalmából történt, nincs szerződéses kárról szó. Más esetben, ahol egy az áruházban tartózkodó, de még nem kiszolgált vevőre ráesett egy állvány, a bíróság kénytelen volt a kártérítési keresetet elutasítani, mert azt már mégsem mondhatja, hogy pusztán az áruházba való belépés szerződéselőkészítő tevékenység. Ilyen érdekes küzdelem folyik az alkalmazottért való felelősség tekintetében a svájci gyakorlatban is. A régi kötelmi jogi törvény a oGescháftsherr» felelősségénél az exculpáláshoz köti, hogy a megkövetelt gondosságnak («erforderliche Sorgfalt») a tulajdonos a felügyeletnél és a kiválasztásnál eleget tegyen. A gyakorlat ezt a kifejezést úgy magyarázta, hogy ezalatt az objektív körülmények folytán megkövetelt gondosság elmulasztása és nem a szubjektív vétkesség értendő. A gyakorlat és a törvények is a veszélyes és nem veszélyes üzem között lényeges különbséget tesznek. Ez a megkülönböztetés a vétkességi elmélet öntudatlan beidegzettségén alapszik, úgy tekintetik, mintha az, aki természeténél fogva veszélyes üzemet folytat, ezáltal bizonyos mértékben állandóan vétkes lenne. Pedig a természeténél fogva veszélyes üzem a munkamegosztás szempontjából éppen úgy közérdekű hivatást tölt be, mint a nem veszélyes üzem. A károsultnak is egészen mindegy, hogy az ő kárát olyan üzem okozta, mely máskor is kárt okoz, vagy olyan, mely csak őt tette szerencsétlenné. A «cuius lucrum, eius damnum» elve egyformán áll a veszélyes és nem veszélyes üzem tulajdonosára is. Ha a rendszerint veszélyes üzem a biztosítás és a regie-költségek címén elbírja viselni az objektív kártérítéssel járó vagyoni terhet, annál inkább elviselheti olyan üzem, ahol ezek a károk ritkábban fordulnak elő. Szinte groteszk a helyzet, ha elképzeljük, hogy míg a szegény, esetleg vagyontalan károsult, kinek egy gerenda üzemi balesettel kapcsolatban a fejére esett és ezáltal kereseti foglalkozásban hosszabb ideig akadályozva van, addig a