Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám - Szovjet-Oroszország büntetőjoga

242 SZEMLE. tésekre mondják a laikusok Goethével: Vernunft wird Unsinn . . . Már most a Bundesgericht kimondta (olvasható az egész eset dr. Fr. Hofstetter-Leu luzerni ügyvéd tollából az Internat. Anwaltsblatt 1927 márc. füzetében), hogy res judicata az újabb pert nem akadályozhatja. Amely területen egy ítélet nem végrehajtható, arra a területre nézve nem is jogerős. A végrehajthatóságot a külföldi ítélettől nem azért tagadják meg, hogy az illető igényt a belföldön egyáltalán ne lehessen érvényesíteni semilyen módon, hanem azért, hogyha érvényesíteni kívánják, úgy újabb perben egy belföldön is érvényesíthető ítéletet szerezzenek az érdekeltek. Ha pedig ekként két ítélet áll elő egyugyanazon ügyben : akkor a végrehajtás elrendelésére hivatott hatóságnak a nemzetközi, esetleg a kantonközi (mi ez utóbbit úgy mondanók : jogterületközi) végrehajtási jog alapján kell eldöntenie, hogy a maga területén melyik ítélet zárja ki a másikat. Teljesen meggyőző felfogás : mert a szóbajövő jogszabályokat való céljukhoz segíti el, míg az ellenkező nézet elreked a fogalmi kátyúkban. — A viszonosság és az annak hiányában gyakorlandó retorzió problémájához. Osztrák-román relációban felmerült, de a mi számunkra is instruktív nemzetközi magánjogi adalékot olvastunk. (Internat. Anwaltsblatt 1927 márc, dr. H. Schwamm közlése.) Romániában külföldiek városi ingatlant ugyan szerezhetnek, de nem falusiakat (tehát különösen mezőgazdaságiakat sem. E régi szabályt egyébként az 1923-iki alkotmány Romániának egész ezidőszerinti területére kiterjesztette). Következőleg az osztrák jog is viszont (az opt. }}. §-ába foglalt nemzetközi magánjogi alapelv folytán) csak osztrák városi ingatlanokra ismeri el a román polgároknak szerzési képességét. Problematikussá ezt az idáig vitátlan állapotot egy további Í1925 folyamán meghozott) román törvény tette az által, hogy a határmenti 10 km széles sávban még a városi ingatlanoktól is elzárta az idegeneket, t. i. katonai szempontokból. Ennek retorzióját szándékolván, a bécsi elsőfokú telekkönyvi hatóság adott esetekben kezdte megtagadni a tulajdonjognak román polgárok javára bekebelezését bécsi ingatlanokon is, elvül állítván fel azt, hogy az említett újabb román törvényre tekintettel a reciprocitás most már a románok ingatlanszerzési képességének Ausztria általi teljes kizárását kívánja meg. Előfordult az is, hogy osztrák ingatlaneladó román vevőjével szemben ugyanezzel az érveléssel tagadta meg a bekebelezési engedély kiállítását és védekezett utóbb a telekkönyvi szolgáltatás iránt induló perben. Már most ebben a perben minden fórúm, fel az Oberster Gerichtshofig, a román vevő mellett döntött, kifejtvén, hogy a reciprocitási követelményt és a retorzió elvét nem szabad kitérjés\löleg magyarázni. Mindenkor csak a fennforgó konkrét eset körén belül kell vizsgálni, hogy avval analóg tényállás mellett hátrányosítaná-e az illető külállam az osztrák polgárt. Ha ez nem áll fenn és csupán másfajta esetekben érné amott az osztrákot joghátrány, akkor nem szabad erre a külföldit sújtó retorziót bazirozni. Az analógia az adott esetben helyesen úgy vonandó le, hogy netáni osztrák erődítmények körül kell a románok ingatlanszerzését 10 km-es körzetben megakadályozni, de ez a szempont Bécsre nem talál. A román részről történt \ogkorlátozást teljes ]ogmegtagadással viszonozni sem a retorziós elv fogaimi sínéin, sem a magánjogi békét a külfölddel fenntartani hivatott jogpolitika szempontjából nem lehet. E bölcs álláspontot természetesen sikerült az opt. tág szóhangzatával is alátámasztani. Kongruenter a perbeli döntéssel aztán a tkvi fellebbviteli fórum ugyancsak megváltoztatta az elsőfokú tkvi hatóság xenophob határozatait. A magunk részéről csak helyeselhetőnek tartjuk — főleg manapság, amikor több az életben