Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám - Szovjet-Oroszország büntetőjoga

238 SZEMLE. jogszabályai nem tekinthetők «a házasságkötés idejében és helyén fennálló törvények»-nek, hanem ilyennek a régi cári jog tekintendő (!), amely pedig pap előtti kötést követel meg. Ezt a többünk által támadott érvelést a Kúria nem tette magáévá. Mégis matrimonium non exisíens-nek mondta ki a szovjetházasságot anyagi okból: hogy t. i. az, amit a szovjettörvény házasságnak nevez, a magyar és általában a civilizált felfogás szerint egyáltalán nem házasság, nyilván a bármelyik fél egyoldalú akaratára való felbonthatóság és egyéb ilyen anyagijogi joghatáshiányok miatt. Technikailag a Clause d'ordre public felhívásával érvényesíti a Kúria ítélete ezt a szempontot. Bármennyire mélyen átgondolt és valóságra támaszkodó is ez az újabb (a MJSz.-ben Sömjén részéről már előbb bővebben kifejtett) felfogás, amely a régi indok elejtése után is fenntartja a régi határozat érdemét, újabb indokolással támasztván azt alá : nem tartjuk az eredményt teljesen megnyugtatónak. Ezúttal, idő hijján csak pár szóval jelezzük egyes aggályainkat. Igaz az, hogy Oroszországban a kötés egyoldalúlag is felbontható. Igaz tehát, hogy ha onnét megházasodottan hazatért polgárunkra nézve egyáltalán elismerjük azt, hogy házasságban él: akkor súlyosabb joghatást (nagyobb megkötöttséget) kényszerítünk rá, mint amilyent ott eredetileg magára vett. Mert hisz nem lehet magyar polgár házasságát, ha egyszer elismertük, külföldi jog alapján az ő egyoldalú akaratára felbontanunk, amit ottan pedig elérhetett volna. Mégis nehéz azt állítani, hogy az ott kötött házasságnak csak a neve, de a lényege egyáltalán nem házasság. És ha meggondoljuk, hogy az illető magyar férfi nem vált ottan el, amig ott volt, hanem feleségestül hazatért ide. ahol tudta, hogy egyoldalúan elválni nem lehet (és pedig nyilván nem abban a szándékban tért haza, hogy itt majd a még kialakulandó praxis alapján non existensnek tekintse házasságát és elhagyhassa asszonyát), azt kell mondanunk, hogy a férfi belső animusa vagy már eleve,, vagy legkésőbb hazatérésekor a mi jogunk szerinti házasságra irányult. így hát a mélyebb, a formai szempontokat meghaladó analízis — amilyenből a Kúria is kiindult — végeredményben mégis natrimoniumot látszik eredményezni. Úgy tudjuk, ez a német judikatura állásfoglalása is : hogy ugyanis a hazatérés a szovjetházasságot kvázi nosztrifikálja. Tejmészetesen nem szabad elfelejteni azt sem, hogy kizárólag a férfi és a nő közti konfliktus esetében van nagy relevanciája a jog mikénti állásfoglalásának; mert ha akarnak a felek házasságban élni, akkor a ónon existens»-felfogás mellett mi sem akadályozza azt, hogy itten házasságra lépjenek egymással, netán már meglevő gyermekeiket is törvényesítvén ezzel «per subsequens matrimonium.). Mindenesetre óhajtandónak tartjuk, hogy a kérdéssel jogirodalmunk még behatóbban foglalkozzék, annál inkább, mert hisz elvégre elképzelhető, hogy későbbi kúriai döntések ezt az elsőt revízió alá veszik, mint az más vitás kérdésekben is elég sűrűn megtörténik. — A budapesti kir. ügyészség elnökének jóakaratába ajánljuk a Markóutcai fogházban elhelyezett rabok hozzátartozóit, akik napról-napra viszik be rab férjüknek, fiaiknak, lányaiknak — nyilván vizsgálati foglyok — a kicsit jobb kosztot, tejet, levest és egyebet, a mi épp telik. Pár nap előtt déltájt a Szalay-utcában jártunk. Esett, de sőt ömlött az eső. Esernyők alatt, kötény alá, kabát alá dugva tartották az ételfélét megtört öregasszonyok, fiatalabb keserű arcú asszonyok, gyerekek, férfiak, öregek és fiatalok és bizony áztak-fáztak keservesen. Máskor meg a Koháry-utcát lepik el. Némelyikük szégyenkezve fordítja el arcát, ismerősök látják, hogy ovalakijük odabenn van.» Az az érzésünk, hogy egy kis jóakaró emberséges odaadással