Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám - Szovjet-Oroszország büntetőjoga

230 JOGGYAKORLAT. egyes csomagokhoz oly utalványokat mellékelt, melyeknek ö.ssz?£^' k esetén azoknak bizonyos száma ellenében meghatározott használat ta gv ^. kiszolgáltatását igérte a vevő számára. «Általánosan ismert tény ] a Reichsgericht indokolása — hogy a kereskedőnek . . •/,eklam^°r^?ám bele kell kalkulálnia árainak meghatározásába ... A raadas ... egyik faja, melyet joggal neveznek «értékreklámnak»... . Ne™ a; a kérdés, hogy az eladó a ráadás értékét beleszámítja-e a foaru arába vagy pedig azért . . . külön árat számít fel, azon sem fordul meg az esei elbírálása, hogy az utóbbi esetben a vásárlóközönség felismerhette-e ezt a külön felszámítást : hanem a döntő körülmény az, hogy az eladó oly áron adja-e el áruját a ráadással együtt, mely áron az ugyanolyan rangú üzletekben, ugyanazon a helyen és időben kapható. Ha a kereskedő megtakarítja a reklámköltségeket és a nélkül, hogy a szokásos árat felemelné, ráadást ad vevőinek avagy a főáru árát a ráadás értékével leszállítja, nemcsak látszatát kelti egy különösen kedvező ajánlatnak, hanem |valósággal ily ajánlatot is tesz. Ha azonban azzal a szándékkal, hogy a ráadás értékét egészben vagy részben külön megfizettesse magának, túlmegy a szokásos árakon, akkor a «ráadás* szóval vagy a «szavak helyett érték» (Werte statt Worte) Ígéretével s ehhez hasonló kijelentésekkel tudatosan valótlan állításokat tesz; t. i., hogy ő a közönségnek azonfelül, amit versenytársai nyújtanak, ugyanazért a pénzért még többletértéket is ad.» (Deutsche Júristen-Zeitung, 1927 március 15.) Ebben a nagy elvi jelentőségű határozatban erős kifejezésre jut a tisztességtelen versenyt szabályozó jogszabályoknak az a nem egyszer félreértett jellegzetessége, hogy ezek a szabályok nem a kereskedő és a vevő közti viszonyt, hanem a kereskedőnek versenytársaival való viszonyát tárgyazzák. A vevő érdekét nem sérti a ráadással reklámozó kereskedő, hiszen a vevő megkapja pénze ellenértékét, de félrevezető kijelentéseivel vét a kereskedőtársaival szemben tartozó tisztesség ellen. 4. S\ei"{ödés a\ állammal fogoly öijésére. 1914. április 26-án K. rendőrségi hivatalnok Altenessenben őrizetbe vett egy egyént, aki veszekedés közben puskájából lövést adott le valakire. Abban a gazdaságban, ahol az őrizetbevétel történt, jelen volt W. mészárosmester. W. régi ismerőse volt K.-nak s így K. mégkérte őt, hogy azalatt, míg ő szolgálati ügyben telefonbeszélgetést folytat a telefonfülkében, W. őrizze a foglyot a konyhában. A mészáros ezt elvállalta. Egyedül maradt a konyhában a merénylővel, aki ott egy hamarjában előkerített késsel leszúrta őt és megszökött. A mészáros özvegye és gyermekei kártérítési pert indítottak a porosz állam ellen, az utóbbit téve a férj, illetve az apa halálából származó kárért felelőssé. Az alsóbíróságok elutasító ítéletét a Reichsgericht feloldotta, lényegileg a következő okok alapján : Nem áll meg az alsóbíróságoknak az az álláspontja, hogy a fennforgó esetben az állam és W. között létrejött szerződés alapján az állam felelőssége már elvileg sem állapítható meg. A Ro. felfogása szerint abban a tényben, hogy W. a fogoly őrzését az állam közegével szemben elvállalta, hallgatólagos kikötése rejtőzhetett annak is, hoo-y az ebből eredő veszélyekért az állam lesz felelős. Hogy ily hallgatólagos kikötés a konkrét tényállás szerint feltételezhető-e, annak megállapítása végett a Reichsgericht az ügyet a fellebbezési bírósághoz visszautasította. (A fellebbezési bíróság ugyanis ily hallgatólagos megállapodás felvételét a tényállásnak már kiderített részei alapján kizártnak tartotta s hogy az konkrété megtörténtnek tekinthető-e, abban az irányban tényállást meg sem állapított. (Juristische Wochenschrift, 1927 február 5.) Az állam fele-