Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. !95 A B. T. K. különös része. 172. § jelentősége mindinkább csökkerr, mert az A. T. V. fokozatosan magához vonja azokat a bűneseteket, amelyek régebben az izgatás bűncselekményének körébe estek. Ennek megfelelően gyérülnek az idevonatkozó elvi jelentőségű határozatok is. Az izgatások miatt emelt váddal szemben gyakran igénybevett védekezéssel szemben, hogy a kifogásolt beszéd vagy írásmű tudományos színvonalon állván, annak művelő és nem izgató célzata van, a C. álláspontja az, hogy a tudományos cél és jelleg egyéb ténykörülmény megállapífhatása esetén az izgatás fennforgását nem zárja ki. (1926: XI. 16. B. I. 5859/926.) Kétségtelenül helyes felfogás, amely a tudomány tisztelereméltó köntösébe bujtatott orvtámadásokkal szemben a közrendnek védelmet nyújt. 174. §. Előfordult több esetben, hogy a bíróságok bűnösnek mondtak egyeseket oly állítólagos «bűntevők» földícsérése miatt, akiket utóbb a felsőbíróság felmentett. A C. természetesen helyteleníti az ily döntéseket, kimondva, hogy a dicsért egyén elítélése előtt a 1-4. § csak akkor alkalmazható, ha nyilvánvaló, hogy vádlott szembehelyezkedve a törvénytisztelettel valóban bűncselekményt és bűntettest akart feldicsérni. <B. T. 61.) 202. §. A pénzhamisítás iudikaturája lényegesen kibővült a frankperben hozott mintaszerű, legfelsőbb bíróságunk színvonalához alkalmazkodó ítélet által. A bűncselekmény jogi természetét illetően helyesen emeli ki a C hogy az eme cselekményeket büntető rendelkezések elsősorban nem a magántulajdont védik, nem a jogtalan vagyoni haszon célzata ellen harcolnak, hanem elsősorban a pénz megbízhatóságában, vásárlóerejében, a kibocsátó állam hitelében, a kereskedelem és forgalom biztonságában rejlő közérdeket védik és szolgálják, még pedig nem csupán hazai, hanem külföldi viszonylatban is. E megállapítással a C. egyrészt elejét veszi annak, hogy a pénzhamisításban bűnösök szükségképpen a tolvajokkal és sikkasztókkal egy kalap alá vonassanak, másrészt pedig élét veszi annak a védekezésnek is, amely a vagyoni haszonszerzésre irányuló szándék hiányából egy fontos tényálladéki elem hiányára utal. Nem zárja ki továbbá a bűnösség megállapítását az sem, hogy a hamisítványok nem oly tökéletesek, hogy forgalomképesek volnának. Elegendő, ha a hamisítvány a valódi pénz látszatával bír annyira, hogy valódi pénz gyanánt forgalomba hozható a nélkül, hogy hamisított volta gondosabb megtekintés nélkül nyomban feltűnnék. Az átlagember figyelmességének alapulvétele csak helyeselhető ; a tökéletes hamisítvány inkább csak képzeletbeli fogalom. Az utánoztatás a pénzhamisításnál a megrendelés fogalmával egyenlő; a felbujtás eltérő cselekvőség. Felbujtás azonban ennek dacára is lehetséges ; pl. ha az utánoztatót bujtják fel, a nélkül, hogy a felbujtónak szándéka lett volna a megrendelést végrehajtani. Ennél az utánoztatásnál pedig, ha azt többen közös egyetértéssel elhatározzák s bár a megrendelést közülük csupán egy eszközli — valamennyi tettestársként felel. A megrendelés valamennyi bűntárs nevében és elhatározásából kifolyónak tekintendő. A tettes társas ág fogalmának egy újabb érdekes kibővítésével állunk szemben, amelynek jogosultsága szigorúan erre a különleges deliktumra volna korlátozandó. A 203. §-ban való bűnösség kimondásának feltétele, hogy kétségtelen bizonyítást nyerjen, miszerint a hamisítás motívuma a 13*