Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 1. szám
ELNÖKI MEGNYITÓK. Főbíróságaink elnökeinek évnyitó beszédei mindenkor nagyjelentőségű általánosabb gondolatokat is hoznak az illető bíróságot speciálisan illető előadásokon kívül. Nem is lehetne másképp. Amit báró Wlassics Gyula, a közigazgatási bíróságon, Juhász Andor a Kúrián, Degré Miklós a budapesti ítélőtáblán meglát és rentréebeszédükben összefoglalva elmondanak, az a szólóknak egyéniségénél és magas nézőpontjánál fogva igazságügyünk és jogszolgáltatásunk eszmekörében a legnagyobb figyelmet igényli és érdemli. Részint a törvénykezés mechanizmusára, részint magának anyagi igazságügyünknek aktuális állapotára olyan fénysugarakkal világítanak rá főbíróságaink vezetői, amelyek az igazságügyi kormányzat, a jogügyek szakavatottjai, a politika tényezői és a jogkereső közönség számára egyaránt újabb meglátásokra adhatnak impulzusokat. Báró Wlassics Gyula a m. kir. közigazgatási bíróság elnöke a közigazgatási bíróság harmincéves jubileumának talapzatára helyezte évnyitóját, mely ^o évből 20 év esik báró Wlassics Gyula működésére. Beszéde elején nagynevű elődjének Wekerle Sándornak portraitját festi meg. Wekerle Sándor a miniszterelnöki székéből való távozása után jutott az új közigazgatási bíróság élére. A közigazgatási bíróság szervezésének és életbeléptetésének munkáját államférfiúi hivatása keretébe tartozónak tekintette. Mint Magyarország legnagyobb közgazdája magával hozta a bírói székbe azt a szilárd meggyőződését, hogy a közgazdaság és jogrend elválaszthatlan fogalmak. Jogbiztonság, jogtisztelet és az ennek kapcsán kiemelkedő etikai értékek nélkül a közgazdasági felvirágzás lehetetlen. Wekerle Sándor a jogszabály mögött mindig kereste és megtalálta az eleven életet, a kérdés gazdasági szociális és etikai tartalmát; tudott a logikai és a rendszeres törvénymagyarázat magaslatára emelkedni. Jogállam. XXVI. évf. i. füzet. 1