Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1-2. szám - Pénz, valorizáció és jogtudomány

PÉNZ, VALORIZÁCIÓ ÉS JOGTUDOMÁNY 79 PÉNZ, VALORIZÁCIÓ ÉS JOGTUDOMÁNY. Irta : Dr. KŐNIG VILMOS. A pénz gazdasági természetéről vallott nézetek a legélesebb kontroverziákban merülnek el. A nemzetgazdasággal foglalkozó tudomány a legalapvetőbb kérdések körül sem bírt tisztult helyzetet teremteni. Vitás, hogy a pénznek kell-e egyáltalában értékkel bírnia és hogy ennek az értéknek szubsztanciálisnak kell-e lennie? Vitás, hogy árunak tekinthető-e és hogy nem-e kell inkább más gazdasági javakra utal szimbólumnak minősíteni. A legszélsőbb nézet szerint a fizetési eszköztől az érték fogalmát is távol kell tartani. Talán nem túlzás, ha ezeket a homályban tapogatódzó véleményeket nem tartjuk alkalmasoknak arra, hogy a jog számára csak némileg is elfogadható alapot nyújtsanak. A nemzetgazdasági elméletek azonban túlteszik magukat a bennük rejlő tartalmi ürességeken és a jog számára is irányadó dogmákat hirdetnek. így az uralkodó nézet vallja, hogy a nemesfém csak szubsztrátuma a pénznek, de nem azonos a pénzzel és hogy a pénztartozások tárgyát bizonyos számú névérték szerinti pénzdarab képezi. Mindezek a kísérletek oda tendálnak, a pénzből egy absztraktumot formálni, mely tisztán az állami jelzéstől függ. Maga a jogtudomány eme hívatlan betöréssel szemben eddigelé meglehetősen passzíve viselkedett. Egyedül Savigny volt az, aki e tanok veszélyességét felismerte és fölállította azt a tézisét, hogy a pénztartozás tartalma egy bizonyos quantum arany vagy ezüst, mely megvehető volt a tartozás keletkezésekor azért a pénzösszegért, melyre a tartozás szólt. Amiből következik, hogy a tartozás oly összegű törvényes fizetési eszközben teljesítendő, melyért a teljesítéskor megvehető a tartozás alapjául szolgáló nemesfém. Ennek a felfogásnak kétségtelenül egy nagy hibája van, amennyiben bizonytalanná tenné a forgalmat és nem méltatja figyelemre a nemesfémeknek a kereslet és kínálattól függő árhullámzásait. Az azonban bizonyos, hogy a Savigny-féle megoldás sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint a névérték együgyű teóriája. Itt áll elő a jogtudomány nagy mulasztása, mely ahelyett, hogy kimélyítette és kiépítette volna a Savigny-féle helyes kiindulási pontot, tűrte a névérték jelszavának uralmát. Két mód kínálkozott: vagy korlátozni kellett volna a Savigny-féle kiegyenlítést olyképpen, hogy az csak a fizetési eszköz és nemesfém közt fenforgó bizonyos magasabb percentuális differencia esetén álljon be, avagy pedig a névérték erejének kellett volna határt szabni a laesio enor-