Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1-2. szám - A polgári perrendtartás elleni támadások

A POLGÁRI PERRENDTARTÁS ELLENI TÁMADÁSOK. 07 dig egészen háttérbe szorul. A szóbeliségnek ez a keresztülvitele mutatja, hogy a perrendtartás nem tekinti a szóbeliséget célnak, hanem az anyagi igazság kiderítésére szolgáló legjobb eszköznek. Nem elméleti megfontolásokból, hanem tisztán gyakorlati szempontokból indul ki. Ebben a gondolatirányban fejlesztette tehát a polgári perrendtartást az 1925 : VIII. törvénycikk 5. §-a, amikor a járásbírósági eljárásban is lehetővé teszi az előkészítő iratokat abban az esetben, ha az érdemleges tárgyalást előkészítés hiánya miatt el kell halasztani olyan perben; amelyben az ügyvédi képviselet kötelező. Azonban ennél tovább menni és kimerítő írásbeli előkészítés mellett a szóbeli tárgyalást egyszerű alakszerűséggé zsugorítani ellenkeznék a penendtartás célzataival és könnyen teljesen írásbelivé tehetné az eljárást. Az egyesbíró előtti eljárásban kétségtelenül megvan az a veszedelem, hogy az a bíró, aki az előkészítő iratokból ismeri a per anyagát, mellőzze a szóbeli tárgyalást, ha a felek kijelentik, hogy az előkészítő iratokban előadottakon kívül semmi előadni valójuk nincs. Az időkímélés szempontja ilyen szabály mellett szólana. Amióta a törvényszék mint egyesbíróság jár el, értesülésem szerint egyes bírák ezt meg is tették. A perrendtartás legfontosabb alapelvének ily mellőzése a legnagyobb mértékben helytelen. A bizonyítás közvetlenségét a polgári perrendtartás szintén az anyagi igazság érvényesülése szempontjából fontos eszköznek tekinti a perrendtartás és csakis addig a határig juttatja érvényre, ameddig ezt a célt szolgálja. A perrendtartás nem ragaszkodik mereven a közvetlenség elvéhez, hanem megengedi, hogy a bíróság a tanú kihallgatását kiküldött vagy megkeresett bíróra bízhassa bizonyos meghatározott esetekben, amikor a közvetlen kihallgatás tetemes nehézségekbe ütköznék vagy aránytalanul nagy költséget okozna. E korlátozás dacára a perrendtartást támadások érték, még pedig igen tekintélyes oldalról, azért, hogy a bíróság, nevezetesen a tanács nem képes a legtöbb esetben nagy időveszteség nélkül tanukat közvetlenül kihallgatni. Hivatkoztak a német példára, ahol a bíróságok a törvény ellenére kénytelenek a tanúkihallgatásokat kiküldött vagy megkeresett bíróra bízni. Az 1925 : VIII. törvénycikk 10. §-a ezért tovább fejlesztette a polgári perrendtartásban a közvetlenség megszorítására vonatkozólag kifejezett gondolatot és megengedte, hogy a bíróság, ha tanácsban jár el, a tanú kihallgatását a székhelyén levő járásbíróság területén kívül megkeresett bíróra bízhatja a polgári perrendtartásban felsorolt eseteken kívül akkor is, ha a kihallgatandó tanuk nagy száma vagy egyéb körülmény miatt a 5*