Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - Dr. Faluhelyi Ferenc: Magyarország közjoga [könyvismertetés]

SZEMLE. gunkban, csak meg kell találni az egységesítő platformot, amelyen egybekapcsolódhatnak a most külön-külön működő, egymást többnyire ignoráló törekvések. A Jogállam pendítette meg a magyar országosjogás^gyüks újabb egybehívásának eszméjét, amelyet most a Jogászegylet mélyen tisztelt elnökének a szájából hallottuk ismét. Talán eléggé konszolidálódott immár jogunk és jogászságunk, hogy veszélytelen, de érdekes vitatémákat, tekintélyes, de nem diplomatikus előadókat és tömeges, de békés gyűlést lehessen elképzelni. — A\ OHE.-ban dr Lengyel Aurél ny. miniszteri tanácsos cicc. ij-én előadást tartolt a fiT^etőképlelenségi büntetőjogunk reformjáról. Fizetőképtelenségi büntetőjogunk főforrásának a magyar Btk -nek előkészítése még a régi, az 1840. évben alkotott csődtörvénynek hatálya alatt történt, amely törvény a csődönkívüli fizetőképtelenség kérdéseit nem karolta fel. Ehhez alkalmazkodva a Btk. eredeti javaslata a hitelezők megkárosításának csupán azokat az eseteit nyilvánította bűncselekménynek, amelynek csődnyitással párosultak. A parlamentáris tárgyalások során a javaslatot kiegészítették olyan rendelkezésekkel, amelyek az adóst, akt a hitelezők megkárosítására irányuló célzattal a fedezetet a hitelezők elől elvonta vagy egyik hitelezőjét a másik rovására előnyben részesítette, vagy végül a valódi státus megállapítását lehetetlenné tette, akkor is büntetik, ha nem nyitották meg ellene a csődöt, így jöttek létre és pedig nyilvánvalóan a német csődrendtartás, a francia kereskedelmi kódex hatása alatt a Btk. 414. és 417. i;-ai mellett a 386. és 387. §-okban foglalt segédtényálladékok. Ezen utánképzés útján alkotott büntetőjogi rendelkezések gyakorlati alkalmazása során azonban mindjárt a Btk. hatályának első éveiben szembeötlő hiányok kerültek napfényre. A hitel igénybevétele és felhasználása körül csakhamar fortélyos üzelmek harapództak el. Ezek az üzelmek valósággal hullámgyürüzetben terjesztették az erkölcsi mételyt is és érzékeny sebet ütöttek a nemzeti hitelen. Azok az újabb kodifikácionális munkálatok, amelyek az adós vagyoni összeomlása esetében a hitelezői érdekek hatályosabb megoltalmazására irányulnak (kényszeregyességi eljárás, kényszerfelszámolás) fokozottan időszerűvé teszik, hogy a törvényhozás a büntetőjogi megtorlás rendszerét is kiépítse. Előadó megítélése szerint a reformnak abból kell kiindulnia, hogy a csődeljárás elvesztette korábbi centrális jelentőségét a vagyontömeg likvidálása tekintetében ; a konkrét vagyonbukás konkrét körülményei irányadók arra nézve, vájjon a csőd vagy a kényszeregyesség vagy a kényszeríelszámolás-e az előnyösebb módszere a likvidálásnak. Ehhez képest a törvényhozásnak nemcsak meg kell szüntetnie a ma fennálló lényegbe vágó különbséget a 414. és a 387. §-ok között, hanem a két tényálladékot eggyé kell összeolvasztani. Ezzel egyidejűleg ki kell küszöbölni a büntető törvényből azt az indokolatlan korlátozást, hogy nem lehet megállapítani csalárd bukást, ha a hitelezők azért már fedezet hiányában nyilvánvalóan reménytelen a csődnyitás szorgalmazása — nem is kérték a csőd elrendelését. Meg kell szüntetni a mai törvénynek azt a csonkaságát, hogy a vétkes bukás egyáltalában nem esik büntetés alá, ha csőd nem nyittatott. Biztosítani kell a megtorlást arra az esetre is, ha nem a vagyonbukott, hanem az ő érdekében más személy követte az ú. n. bankrutt-cselekményt. A Btk.-nek e vázolt módosításával azonban nem zárulhat be a reform. A bírói gyakorlatot is revízió alá kell venni. Szakítani kell azzal a főleg az alsóbíróságoknál mutatkozó hagyományos moratoriális felfogással, amely felületes megítélés szerint rejt magában gazdasági előnyt és ki kell küszöbölni azt a betűmagyarázatot, amely gyakran a csalárdságot favorizálja a jóhiszeművel szemben.