Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - Megjegyzések a fizetésképtelenségi jog reformjának a kérdéséhez

MEGJEGYZÉSEK A FIZETÉSKÉPTELENSÉGI JOG KÉRDÉSÉHEZ. 539" ebben szerepe 20 tagu bizottságnak, amely dönt a felett, legyen-e csőd vagy kényszerfelszámolás, 3— 5 tagu, ideiglenes, majd végleges hitelezői bizottság, egy vagy több felszámoló, jogi tanácsadó, döntőbizottság, ellenőrizne és felügyelne a javaslat szerint a hitelező bizottság, az OHE. és maga a bíróság is, amelynek felügyeleti tevékenysége itt sem lenne mellőzhető. Természetszerűen, sem a kényszerfelszámoló, sem a jogi tanácsadó, sem az OHE. nem működnek ingyenesen, ami — a díjazás javaslatba hozott mértékének közelebbi vizsgálata nélkül is — nem sok jóval biztat az olcsóság szempontját illetően sem. De van a szóban levő tervezet ellen elvi szempontból is bizonyos aggályom, s ez az aggály vezet el ahhoz a kérdéshez, helyes úton járunk-e el akkor, ha a kényszerfelszámolás intézményének kiépítését sürgetjük. A csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásnak új rendszere a hitelezői önkormányzat gondolatkörében született meg, mint annak egyik láncszeme. A kényszerfelszámolás javasolt intézménye ehhez a már meglevő láncszemhez kívánna egy újjabbat kapcsolni, azzal, hogy miként a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás az egyezségben és az egyezségkötésben, úgy az utóbbi a vagyon likvidálásában biztosítaná az érdekelt hitelezők közvetlen befolyását. Ám Doroghi ügyvéd úr tervezte már kiindulásában elvi elhajlást jelent a szóban levő alapgondolattól. Mert abban az alapvető kérdésben, vájjon a konkrét esetben a likvidálásnak módja a kényszerfelszámolás vagy a csődeljárás legyen, nem a közvetlenül érdekelt hitelezők, hanem az OHE. által e célból delegált bizottság döntene. Ily módon a legfontosabb kérdésben a hitelezői autonómia nem érvényesülne, mert az OHE. útján való közvetett befolyást ily érvényesülésnek alig lehet tekinteni. Jól ismerem azokat a gyakorlati szempontokat, amelyek a tervezet készítőjét e kérdésben vezették, de mégis, ily körülmények között a hitelezői autonómia elvének hangoztatását szójátéknál egyébnek nem tudom tekinteni. De nem célom ezúttal kritika tárgyává tenni Doroghi úrnak egyébként érdemes javaslatát; amit említettem, azt is csak azért tettem, hogy az elmondottakkal közelebb jussanak a már érintett ahhoz a kérdéshez, vájjon a kényszerfelszámolás kiépítésében kell-e a fizetésképtelenségi jog reformja alatt útra indult törekvéseknek a célját látnunk. Amidőn a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárási rendelet a tavasszal ugyanebben a Körben többek részéről megvitatás tárgya volt, az egyik előadó találóan jegyezte meg, hogy a kodifikációs munkálatoknak bizonyos sutaságát látja abban, hogy a rossz csődeljárás helyett a viszonylag jó csődönkívüli kényszeregyezségi eljárást reformáltuk meg. Sok igazság volt e kijelentésben, de úgy hiszem a probléma legmélyét még sem markolta fel. Bármennyire is különösnek hangzik, de igaz, hogy a csődeljárás, a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás, és a kényszerfelszámolás egy húron pendülő jogintézmények. Közös bennük, hogy a követelések érvényesítésének individualisztikus módja helyébe a hitelezők szervereit kö\ös~