Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 8-9. szám - A Népszövetség a nemzetközi jog kodifikálásáért

SZEMLE. 489 csak a következő nemzedék gondosabb kiképzésének jóakaratú követelményébe csúcsosodott az ítélet, addig egy másik kitűnőségünk cikke nem kevesebbet sürget, mint az ügyvédi karnak kor szerint kettéosztását, csak alsóbb és csak felsőbb bíróságok mellett működhető két testületté. Csak lí\ évi praxis után lenne szabad az ügyvédnek magasabb bírósághoz szólania vagy beadványt intéznie. Addig egyedül a dii minorum gentium előtt ágálhatna az «ifjú» ügyvéd,—maga is advocatus minorum gentium. Zokon ne vegye karunk büszkesége, Pollák Illés, ha a személye iránti megingathatatlan nagyrabecsülésünk mellett, és ezúttal is mesteri érvelésének megcsodálása dacára ennek az egyébként már régen propagált javaslatának ellene szólunk. Sőt azt is bocsássa meg, ha az új korhatár fölöttről jövő indítványát annak ellenére meri e sorok írója ellenezni, hogy még alatta van annak, ami szinte olyan képet ad a dolognak, mintha az elképzelt két érdektábor vitatkoznék. Ez épp az ilyen bifurkációs kísérleteknek az első ódiuma. De vájjon valóban olyan «fiatal», tudatlan és éretlen-e az ügyvéd csekély 37— 40 éves koráig? Valóban nőveks^ik-e az egyetemről hozott elméleti tudás az átlagjogásznál, amint onnét időben, térben távozik? Nem csupán a rutin szokott növekedni? Valóban a tehetségesebb és kevésbbé tehetséges kategóriákat közelíti meg praktikábilis megfogásban az évek számán szétválasztás ? Ennél mintha a kínai mandarin-w'zs^á/c is biztosabb rendszer lenne. És ugyan, hogy segítsen a kar egyetemén gazdaságilag (ez lenne ugyanis az egyik cél !) az, ha az egyébként változatlan összmunkamennyiséget részben eltoljuk az idősebb rétegek felé, amelyek a dologtermészete szerint úgyis elnyomó fölényben vannak ? Nem tudjuk elhinni, hogy az «egy öreg, egy fiatal» elve szerinti társulás általánossá válnék. Praktikus sejtésünk az, hogy csak az ügyvédjelöltség hosszabbodnék meg szebb név alatt egy évtizeddel. Ha ugyan, mondjuk, 45 vagy ^o évre fel nem emelnék a korhatárt az utolsó percben. «A világ dolgát az 50 és 70 év közötti férfiak intézik»: igen, mint miniszterelnökök, generálisok és kúriai bírák. De ahhoz, hogy az ember polgárként képviselőre szavazhasson, hadnagyként egy szakasz fölött parancsnokolhasson, vagy ügyvédül felülvizsgálati kérelmeket szignálhasson : ezután is elég maradhatna a korral együtt járó érdemeknek alacsonyabb foka is. — A nyugdíj valorizáció körül meglepetéssel és örömmel olvastuk a budapesti törvényszék munkaügyi-felebbezési tanácselnökének cikkét. Amellett tör lándzsát, hogy az arányszám aranykoronában értessék, bár pengőben számíttatik ki. Vagyis hogy pl. az a vállalat, amely háborúelőtti 100,000 aranykorona vagyonából 50,000 pengőt mentett át, minekfolytán J0° o az arányszáma: minden 100. aranykorona nyugdíj helyett 50 aranykoronát fizessen a nyugdíjasainak, nem 50 pengőt. Nem kell ehelyütt az ügyes érveléssel foglalkoznunk, amely bennünket, sajnos — óhajunk ellenére! — nem győzött meg. Ugyanis a törvény alapgondolatát kénytelenek vagyunk abban látni, hogy egyedül a vagyonátmentési arányt akarja a nyugdíjakra is kötelezővé tenni, s tehát nem akar a pengő belekeverésével semmi ezenfelüli előnyt adni a nyugdíjasoknak. Mégis jólesett tekintélyes bíró tollából ezt a szociális érzéssel és bátor jogászattal megírt cikket olvasni a gyengébbek védelmében. Fülünkbe csengett egy percre megint az, amit az egyetemen a legnagyobb tekintély citált Verbőczyből, de azóta ritkán hallottunk : aJustitia est summum bonum, jus médium ...» Ha a lex lata-t kedvezőtlenebbnek látjuk is, mint a cikkíró : akarása a lex ferenda, s az erkölcsibb igazság felé törekszik.