Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 8-9. szám - A Népszövetség a nemzetközi jog kodifikálásáért

4Ö4 IRODALOM. öleli fel a lucrum cessanst; utóbb (153. 1.) maga szerző is a ocsökkentésB-en csak. a damnum emergenst érti. Az egyes fejezeteknek nagyszámúra felszaporodó, apró pontokba osztása nem a legszerencsésebb tárgyalási mód, bár szokásos. Inkább kommentároknak való. Nem alkalmas az átfogó gondolatmenetek érvényesítésére, elősegíti a részletekre töredezést. Ha túlzása volt is a logikai tagozásnak a aFejezetek') szövegre, jegyzetekre, aljegyzetekre és csillagalattiakra osztása : mégsem lehet viszont mindent egyetlen síkon egymásmellé rakni. Referens nézete szerint Almási, bár rendszerint igen óvatos ebben, egyszer-másszor mégis túlmessze megy azirányban, hogy jogszabállyá emelje, amit egy-egy ítélet esetlegesen kimondott. Pl. nem látnám kétségtelenül fennálló jognak a gazdasági lehetetlenülés körében, hogy a dologadós, teljesítés előtt is, követelhesse az ügyletnek az ellenérték valorizálása mellett fenntartását vagy hogy viszont a dologhitelező is a maga részéről egyoldalúlag ragaszkodhassék valorizálás felajánlása ellenében a teljesítéshez (249. 1. sk.). Általában mindig gondo'ni kellene arra, hogy ami a döntvénytárban olvasható, az csak precarium-erejü jog: nemcsak máig cáfolt rá sokszor az egyik határozat állásfoglalására a másik, hanem ezután is jöhet a legtöbb ponton egy «ellenkezői). Ami ezen, inkább általános megjegyzések után az egyes részleteket illeti: éppen azoknak rendkívüli gazdasága mellett természetes, hogy gyakran képzelhető a szerzőétől eltérő nézet Almási pl. megjegyzés nélkül írja a Kúria nyomán, hogy a kamattartozás terhesebb, mint a tőkéé (106. 1.): holott helyesebb az ellenkező, mert a kamat hamarabb évül el s ha kiegyenlítetlen marad, nem kamatozik tovább, mint amaz. A praxisban erre csodálatoskép gyakran az alperesek se gondolnak. Vagy pl. (a 819. laphoz) annak, hogy az ítéletre megfizetett ideiglenes nőtartás akkor sem jár vissza, ha az ítéletet utóbb megváltoztatják s tehát megállapítják, hogy tartás nem is járt. mert az életközösség a nő hibájából szakadt meg: nézetem szerint nem az az oka, hogy a fizetés magánjogi alapja ilyenkor nem esett el, hanem egyfelől gavalléria, kivételes kegy, másfelől az a racionális megfontolás, hogy bajos lenne az alaptalan gazdagodást visszatéríttetni, mivel nyilván úgyis felélték. De persze az ilyesmi felfogás dolga. Olyan hibát, amelyről nem lehet nézeteltérés, csak egyet vettem észre: oa baleseti járadék valorizálását megadó jogegységi döntvény» emlegetését, «amelyet a 86. sz. teljes-ülési határozat hatályon kívül helyezett, de a 87. sz. ismét fennálló jogszabálynak nyilvánított') (119. l.j: mert a 24. JD. tudvalevőleg nem megadta, hanem megtagadta a valorizációt s azt a 86. TÜH. csak formálisan mondta hatályból helyezni, tartalmilag éppen fenntartotta. V. Kissé behatóbb foglalkozást igényel Almásinak a valorizációról alkotott felfogása (A «pénzkötelem» fejezetében és sokfelé passim). Szerinte állandósult volna a valorizációnak kártérítési jellegüként felfogása (115. 1.) és az intézmény egyik fő alakjaként a <>megtorlásoS)> valorizációt mutatja be, vagyis azt, amit a judikatura vétkességi-kártérítési szemléletének neveztem. Mindazt, ami ebbe a keretbe rosszul férne bele : tehát elsősorban az identitási szemléletet és a «célkötelmi» felértékelést, ő nagyon ügyes konstrukcióval arendeltétéses valorizáció* (118. L). vétlen kár megtérítése címén (HÓ. L), másszóval az «eseményen alapuló kártérítési kötelem» (131. 1.) rubrikájában külön kezeli olyként, hogy ezeknek is fenntartja kártérítési jellegét, de elejti károkozási, kvázideliktuózus causáját El kell ismernie persze, hogy épp ez utóbbi irány (-mindinkább tért hódító (120. 1.). Néze-