Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 8-9. szám - A Népszövetség a nemzetközi jog kodifikálásáért

JOGGYAKORLAT. 475 nélkül szaporítják. Az a körülmény, hogy a jogi képviselő a beadványt tévesen a megbízó főmagánvádló nevének és a megbízás megemlítésének mellőzésével csupán a saját nevével írta alá, a Bpn. 30. §-nak 2. bekezdésére való tekintettel, mit sem változtat a lényegen, vagyis azon a tényen, hogy a szóban forgó írásbeli indokok a főmagánvádló semmiségi panaszához adattak be. 1926. VI. 2j. B. I. 4524/926. Közli: A. Külföldi jogesetek. I. Német-Ausztria. 1. A\ osztrák valorizációs gyakorlatból A valorizáció gondolatának jelentős térhódítását mutatják az Oberster Gerichtshof következő döntései (közli a ffDie RechtsprechungD 1926 augusztus 15., a 110. és m. számú esetek.) : Felperes alkalmazottja volt az alperesi cégnek, mely alkalmazottjait túlélésre és halál esetére biztosította. Amint a felperes javára szóló túlélési biztosítás 1916-ban esedékessé vált, a cég azt az ajánlatot tette a felperesnek, hogy a biztosítási összegért számára értékpapírokat vásárol s azokat visszavonásig őrizetben tartja. A felperes erre azt az ellenajánlatot tette, hogy az összeget a «lehető legjobb értékesítés céljára* (zur bestmöglichen Verwertung) engedi át az alperesnek. A cég ehhez hozzájárult, az összeget átvette, felperesnek számlát nyitott és az összeg után évenként bankszerű kamatokat fizetett a felperesnek. Most felperes az összeget valorizálva követeli. Az osztrák Oberster Gerichtshof helyt adott a keresetnek azzal az indokolással, hogy itt nem egyszerű, kölcsönről van szó, hanem a felperes által a cégnek átengedett összeg üzleti betel természetével bír, mely éppen úgy részévé vált az alperes üzleti tőkéjének, mint a vállalat üzemére egyébként fordított, abban felhasznált értékek. (Die Rechtsprechung 1926 augusztus 15.) (Ezzel a döntésével - az osztrák legfelsőbb bíróság csatlakozik ahhoz a felfogáshoz, mely a formailag tiszta pénztartozásoknak egy csoportját azon az alapon, hogy az ezeknek gyökerét képező jogviszonyoknak a gazdasági jellege ugyanaz, mint a vegyes pénztartozásoké, az utóbbiakkal vonja közös megítélés alá, tehát ezeket a tartozásokat átértékeli. Mint Wahle a döntéshez írt magyarázatában megjegyzi, ilyen tekintet alá esnek mindazok a jogviszonyok, melyekben a formailag tiszta pénzhitelező gazdaságilag részesedik a\ üzemi eredményben. («Finanzierungsgláubiger».) Az ily részesedésnek az ismérve pedig állandó és — az adós és hitelező rendszerinti viszonyánál szorosabb — érdekkapcsolat^létezése a felek között. A német valorizációs törvény szintén kiveszi az átértékelési korlátozások alól a ((társasági és egyéb részesedési viszonyokat)). — A tételnek némi nyomai a magyar gyakorlatban is mutatkoznak. V. ö. a kir. Kúriának a Hitelj. Döntvénytár idei 24. szám alatt közölt Ítéletét, melyben a követelés alimentacionális természete mellett elsősorban a felek között fennálló kapcsolat (csendes társaság) magyarázza meg a «kölcsön» elnevezéssel jelölt tartozás átértékelését.) A másik jelentős lépés a valorizáció kiterjesztése terén az életjáradék-biztosítások felértékelése. Az Oberster Gerichtshof felmerült esetben feloldotta az alsóbíróságoknak a valorizálás elől elzárkózó ítéleteit, elvileg kimondta az ily követelések felértékelhetőségét és a felértékelés mértékének a biztosító-intézet teherbíró képességéhez képest leendő megállapítása végett az ügyet az alsóbíróságokhoz visszautasította. Az indokolás az életjáradékbiztosítási összeg alimentacionális rendeltetésére