Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 1-2. szám - Pénz, valorizáció és jogtudomány
PÉNZ, VALORIZÁCIÓ ÉS JOGTUDOMÁNY. 85 következik a kényszerárfolyam fentartásából, mert ha még ezek a követelések is a kivételek közé soroltatnak, maga a szabály végleg megdől.» Most már értjük; ki fog gondoskodni az árva szabályról, ha még a készpénzkölcsöntartozásokat sem adjuk oda táplálékul. De ha értjük is most már a szerény elméletet, egy kis aggályunk mégis van; mi lesz az igazsággal? Mit felelhetnek erre a jognak felszentelt szolgái ? Azt hiszem semmit vagy azt, hogy mi köze ennek a jognak az igazsághoz? Nem hagyhatom homályban az indokolásnak egy másik pompás mondását. Nem lehet felértékelni a határozott kamatozású közforgalom tárgyát képező értékpapírokat, mert a közönség úgysem elégednék meg azzal, amit neki koncedálnak. Ebből azt következteti a javaslat, hogy a közönség megelégedését kivívta, ha semmit sem ad neki. Ezekben a komoly időkben is jól esik a humor. Érdekes az is, hogy a kényszerárfolyam és a készpénzkölcsöntartozás közti reláció a rendezői jelre hogy elsülyed. Ennek színhelye a javaslat 4. §-a, ahol egész sora a különben valorizálható követeléseknek ki lesz zárva a felértékelésből ha azok az állam ellen volnának érvényesíthetők. Állam, posta, vasút ellen nem létezik valorizálható kártérítés. íme a jog elágazása a misera contribuens plebs helyzetére való tekintettel. A javaslat indokolásával szemben én egy egyszerű, nagyon is egyszerű esetet hozok fel. Mi történnék, ha valaki 14,500 liter bort ad el s ezt úgy akarná teljesíteni, hogy egy liter borhoz 14,499 liter vizet önt. Ugy-e a megoldás könnyű volna. Ép ilyennek kell lenni a megoldásnak akkor is, ha az állam az egy aranykoronát megérő pénzt nyomdafesték segítségével kinevez 14,500 koronát érőnek. A javaslat hatását az igazság szempontjából talán legélesebben megvilágítja a következő hozzám intézett kérdés. Egy már alig munkaképes intellektuális foglalkozással bíró úr azt kérdezte tőlem : lehetséges-e, hogy nekem és családomnak abból a házból, mely törlesztéses kölcsön igénybevételével lett felépítve, a lakások felszabadításakor ki kell mennem, mert az aranybért megfizetni képtelen leszek, holott annakidején annyi záloglevelet vettem és bírok is jelenleg, melynek kamatai túlontúl fedezik az aranybért. Erre a kérdésre azt a választ adtam, hogy mérvadó faktorok, nevezetesen az igazságról és a népjólétről gondoskodó miniszterek diszpozíciói szerint ez a kilakoltatás ezer meg ezer esetben meg fog történni. Arra a kényelmetlen kérdésre pedig, hogy mit szól ehhez a jog, azt a választ kellett adnom, hogy az ez idő szerint alszik. 6*