Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 10. szám - A valorizációs törvényjavaslat
SZEMLE. összegben megjelölve terjeszti elő, másrészt ha bizonyítást nyer, hogy alperes fizetése mily összeget tett ki. (P. JII. 6738, 30/1923. 1925 jan. 21.) Z. J. — A Magyar Jogászegylet jubiláris közgyűlése. Dec. 13-án tartotta a Magyar Jogászegylet ezévi rendes közgyűlését, amelyet a kereskedelmi törvény 50 esztendős jubileumának szentelt. Dr. Nagy Ferenc v. b. t. t., egyetemi tanár elnöki megnyitójában visszapillantást vetett a kereskedelmi törvény félszázados múltjára. Rámutatott azokra a hibákra és fogyatékosságokra, amelyek a törvény életbenléte óta az alkalmazás során mutatkoztak, végeredményben azonban oda konkludált, hogy új kereskedelmi kódex megalkotása nem időszerű. Az igazgató-választmány és a főpénztáros jelentése és egyéb adminisztratív jellegű ügyek elintézése után, amelyek közül kiemeljük azt az örvendetes körülményt, hogy a Jogászegylet a közeljövőben újból megkezdi kiadványainak megjelentetését, Bubla Ferenc nyug. kúriái tanácselnök tartott előadást «a kereskedelmi törvény <;o éve a bírói gyakorlatban*) címmel. Előadása két főrészre tagozódott: megemlékezett azokról, akik és arról, ahogyan alkalmazták a kereskedelmi törvényt félszázados pályája alatt. A kegyeletes visszaemlékezés hangján szólott az elmúlt évtizedek azon nagy bíráiról, akiknek keze alatt kereskedelmi kódexünk írott betűi élő valósággá váltak és akik annak érdességeit lesimították, éleit tompították és így hozzájárultak ahhoz, hogy a néha talán túlzottan íormalisztikus szabályok a méltányosság követelményeinek megfelelően érvényesüljenek. Magát a bírói gyakorlatot, annak elveit csak egészen nagy vonásokban vázolta, mindazonáltal tárgyi tekintetben is hű képét adta a lefolyt ötven esztendő hiteljogi gyakorlatának, amelynek kialakításában az illusztris előadónak is nem csekély része volt. — A Magyar Jogászegylet kereskedelmi jogi szakosztálya dec. 2-án ülést tartott Tury Sándor kúriai tanácsnok elnöklete alatt, melyet dr. Kunc~ Ödön egyet, tanár ismertette és bírálta az új átértékelési rendeletet. Az előadás legnagyobb részét jelen számunkban közöljük. Az előadáshoz dr. Sichermann Bernát, dr. Doroghi Ervin, dr. Rapoch Géza és még többen szóltak hozzá. — Bella János t- Az objektív, szenvedélyektől mentes, puritán bíró mintaképe volt, azé, aki bírói tisztét nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekinti. Az alapos munka és a mélyen átérzett igazság embere volt; tisztelte a törvényt s pillanatra sem hitte magáról, hogy a fölött uralkodnia adatott. A törvényt szolgálta azzal a nemes becsvággyal, hogy az igazság szolgáltató-